Berekfürdőn tanácskozik a Generális Konvent Elnöksége

2012. február 02., csütörtök

A közös költségvetés kérdéseiről is tanácskozott szerdán a Generális Konvent Elnöksége Berekfürdőn. A Kárpát-medence református egyházainak püspökeiből és főgondnokaiból álló testület meghallgatta a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház két szlovák ajkú egyházmegyéjének képviselőit is, akik egyházuknak a Magyar Református Egyházhoz való tavalyi csatlakozásával kapcsolatos kifogásaiknak adtak hangot.

A csütörtökön is folytatódó megbeszélésen szó lesz még többek között a Kálvincsillag című közös kiadványról, a Generális Konvent idei plenáris ülése és a jövő évi Magyar Református Diaszpóra Konferencia előkészületeiről.

A Generális Konvent (GK) Elnöksége elfogadta a Magyar Református Egyház tavalyi költségvetésének teljesítéséről szóló beszámolót. Mint elhangzott, a negyvenegy millió forintos előirányzathoz képest hatmillió forinttal kevesebből sikerült megvalósítani a tavalyi évre meghatározott közös feladatokat. A Szerbiai Református Keresztyén Egyház a nehéz anyagi helyzetre és a megítélésük szerinti túlzott részesedési arányra hivatkozva a rá eső egymillió forintnyi részegyházi hozzájárulás csökkentését kérte. A GK-elnökség, méltányolva a kérést, az új összeget háromszázezer forintban állapította meg. A testület a Magyar Református Egyház 2012. évi költségvetésével kapcsolatos döntéseket csütörtökre halasztotta.

Szabó István dunamelléki püspök a diaszpóra kérdéseinek tárgyalásakor a brüsszeli lelkipásztori állás létrehozását sürgette. Mint elmondta, az Európai Unió központjában stratégiai kérdés a szervezett magyar református közösség létrehozása. Ódor Balázs, a Zsinati Hivatal Külügyi Irodájának vezetője beszámolt arról, hogy a brüsszeli magyar református közösséggel folyamatos a kapcsolattartás. A Kárpát-medencéből rendszeresen utaznak ki lelkészek szolgálatra, aminek örülnek a helyiek. A GK Elnöksége keresi a lehetőségét egy állandó lelkészi státusznak a helyi gyülekezettel egyeztetett létrehozására. Az irodavezető jó hírként számolt be arról, hogy a tíz németországi magyar gyülekezet március 31-én közös megállapodást ír alá, amely által lehetőség nyílik arra, hogy a német testvéregyház támogatásával magyar lelkészi állások jöjjenek létre a nyugat-európai országban.

A GK Elnöksége tárgyalta a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház (HRKKE) csatlakozási kérelmét a Magyar Református Egyház közösségéhez. A kérvény hangsúlyozza többek között, hogy a csatlakozási szándékot a közösség cseh és horvát ajkú gyülekezetei is támogatják. A GK-elnökség korábbi döntésére hivatkozva – miszerint a ’90-es évek végén szétszakadt horvátországi reformátusok csak egyházjogi egységük helyreállítása után csatlakozhatnak az egységes egyházhoz – egyelőre nem tudja teljesíteni a HRKKE kérelmét, de a horvátországi református egység megvalósulásáig is várják tanácskozási jogú megfigyelőiket a GK és a GK Elnökségének, valamint a Magyar Református Egyház Zsinatának is az üléseire.

A szlovák ajkú reformátusság vezetőinek a Magyar Református Egyházzal kapcsolatos észrevételeit tárgyaló napirendi pontról külön összeállításban tájékoztatjuk olvasóinkat.

Szöveg: Kiss Sándor, fotó: Kalocsai Richárd

Istent keresem

Jel 20,1–6

„…vele fognak uralkodni ezer esztendeig” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →