Magyar tagozatára figyelt a johannita közösség

2017. március 04., szombat

Kitüntették Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspököt a Johannita Rend idei évnyitó fogadásán.

A berlini magyar nagykövetségen tartotta évnyitó fogadását február 24-én a Johannita Rend feje, Oskar Prinz von Preußen úrmester. A fogadáson több, mint 250 meghívott vendég vett részt, a Joahnnita Rend magasrangú vezetői, a német egyházi és közélet jeles szereplői. Az este meghívott előadója Alexander Lambsdorff gróf, az Európai Parlament liberális frakciójának tagja és a parlament alelnöke volt.

Tomcsányi István, a magyar tagozat vezetője

Az úrmester beszédében méltatta a magyar tagozat jelentőségét, és kitért a magyar állam és a rend között megkötött egyezményre, amelyben az előbbi a rend és a segítőszolgálat támogatása mellett kötelezte el magát. Beszédében vázolta a rend szolgálatának nehézségeit és a jövőbeni kihívásokat, és kitért az idei, jubileumi év jelentőségére is. A Rend számos kiemelkedő eseménnyel készül a reformáció 500 éves évforulójának méltó ünneplésére.

A magyar tagozat vezetője, Tomcsányi István kommendátor ismertette a magyar tagozat történetét, valamint mai szolgálatát és jövőbeni terveit. A magyar tagozat képviseletében részt vett a fogadáson Gregersen-Labossa György tagozati káplán, Porcsalmy László ispotályos, Ódor László és Kacsóh Gábor altagozatvezetők,valamint Németh Zsolt, a magyar országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. A magyar delegációnak a nap folyamán lehetősége volt a rendi központba látogatni, és a Rend vezetőivel tárgyalásokat folytatni.

Zán Fábián Sándort kitüntetik

Az estélyen két magyar protestáns személyiséget is kitüntettek: Sztojanovics András evangélikus lelkészt, a Sarepta Evangélikus Szeretetotthon vezetőjét és Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspököt, akik az elmúlt évtizedekben a diakónia és egyházi szolgálat terén a Johannita Rend támogatásával jelentős szolgálatot végeztek rászorúló embertásaink között.

Németországban a Johannita Rend az evangélikus diakónia tagszervezeteként az egyik legjelentősebb szereplő a szociális ellátórendszerben, és mintegy 40.000 önkéntes munkáját koordinálja, valamint 13 kórházat és számos diakóniai szolgálatot tart fenn, azontúl mintegy 30.000 migráns ellátását is végzi. A rend német tagozatai mellett a külföldi tagozatok, így a magyar is egyre nagyobb szerepet játszik a johannita közösség életében. Az utóbbi években az úrmester az év eleji fogadását egy-egy tagszervezet berlini nagykövetségén tartotta. 

Szöveg: Gregerssen Labossa György
Fotó: Andreas Schoelzer 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.