Bizalom-játék

2017. január 12., csütörtök

Visky András önéletrajzi ihletésű monodrámájának budapesti előadásán jártunk. Az erdélyi református színházi dramaturggal, íróval néhány hónapja beszélgettünk hitről, színházról, gyerekkori élményeiről. A darab ugyanakkor nem pusztán a szerző családja '56-ot követő meghurcoltatásainak, valamint szülei hűséges szerelmének állít emléket, hanem ember és Isten közötti élő kapcsolatról beszél.

Júlia – Párbeszéd a szerelemről. Mi másra gondolnánk elsőre, ezt a címet hallva, mint Shakespeare népszerű tragédiájára? A darab nem is okoz csalódást: az első rész első mondatai rögtön idézik is Rómeót és Júliát. Aztán Júlia felébred, megkezdődik a – szerzői utasítás szerint valódi – párbeszéd Istennel… Elvesztjük a kapaszkodónkat. Gondolatok sodrába kerülünk, megdőlnek az elképzelések. Monodráma és valódi párbeszéd. Nem belső vagy drámai monológ, hanem párbeszéd. Mi a különbség?

Nagyon is sok. Ugyanis a monológot kívülről hallgatjuk. Hozzászoktunk már befogadóként, hogyan nézzünk a szereplőre, miközben  gondolatainak áramlásába bevezet minket. Ez azonban más, bár csak „féldialógus”, hiszen Isten válaszait nem halljuk… vagy mégis? Beleveszünk a szövegbe. Ráébredünk, hogy önmagunk imádságait halljuk. Nem tudjuk kívülről nézni a szöveget, mert bennünk zajlik. Párbeszéd. Istennel, önmagunkkal. Egy gyermekeivel fogolytáborba hurcolt asszony történetén keresztül.

Vagy mégis kívülről halljuk? Külső szemlélői vagyunk csupán annak a sorsnak, amely képes elszakadni a gyermekeitől és mindent hátrahagyva kívánni a halált. A darab kerete és a szöveg töredezettsége mind az emberi gondolatok, emlékezés, szabad asszociációk csapongását idézi, aktív befogadói részvételt kíván. A döntéstől indulunk:

„Jó,                                                       (Eltökélten)
én elmegyek és ezt mondom nekik:
Te küldtél engem hozzájuk.
Rendben.
És azt is elmondom,
az a szándékod,
hogy a tied legyek mindenestől.”

Shakespeare után Mózes. Azután Jób, Salamon, Pilinszky, megint Shakespeare – és még jutnak eszünkbe új és új bibliai és irodalmi párhuzamok. Szövegek hálóján, intertextusok játékán keresztül jutunk el újra a haláltól az életig.

A döntés után azonnal visszalépünk az időben, végigjárjuk az utat, amely idáig vezetett: a halál kívánását, a férj perét, az asszony és gyermekei elhurcolását, a hosszú éveket a fogságban. Mindeközben egy újjászületést látunk: a reményt, a fény visszatértét, a „tizenkét éves Jézust”, aki visszahozza édesanyját a halálból.

Párbeszéd a szerelemről. Erről se feledkezzünk el, a szerelemről.

„A szerelmet azt biztosan Te találtad ki!
Ekkora őrültség, mint a szerelem,
az emberből nem telik ki!

Ráadásul ez a szerelmi háromszög,
ami nekem jutott:
a férjem,
Te,
meg én.”

A darab fragmentáltsága ellenére mégis „összeáll”. Nem véletlenül kap a címben is ilyen hangsúlyt a szerelem. Félelem, elszakadás, hűség-hűtlenség – mind abban az éltetni képes szeretetben-szerelemben csúcsosodik ki, amely nem önmagában áll, amely nem két ember erőlködéséből bontakozik ki. „Eggyé lesznek” Istennel, egymással, a gyermekekkel. Ez az újjászületés, megújulás, a remény bölcsője...

Tehát ismét önmagunkhoz jutunk, hiszen a szerelem mindenhol körülvesz bennünket. De ez nem shakespeare-i szerelem. Itt „Rómeó” és Júlia az égő csipkebokorral találkoznak és Isten nevét meghallva „végük van”: már minden más lesz számukra. Ez egy olyan szerelem, amely Isten nélkül értelmezhetetlen. Szerelmi háromszög, vagy „szentháromságszög”… Itt Isten játssza a főszerepet, kimondatlanul is, hiszen az Ő hangját nem halljuk. És mégis: az Ő megérthetetlen, szuverén válaszaiból bontakozik ki az az élet, amely végül nem engedi el magát.  

Visky András darabját jelenleg a Pesti Magyar Színház játssza (legközelebb január 29-én és február 16-án), Szabó K. István rendezésében, Ráckevei Anna megformálásában. Az előadás a címet követve a szerelmet hangsúlyozza, a keretet – döntés és újjászületés – kevésbé domborítva ki. A látványterv izgalmas: nem követi teljes mértékben a szerzői utasítást, amely szerint a színpadképen asztal, szék és a betlehemi jászolt idéző berendezés lenne jelen. Ehelyett egy láda uralja a teret, amely jászol helyett inkább koporsóra emlékeztet. Néha Júlia a halált várva el is helyezkedik benne. A befogadást kifejezetten segíti, új dimenziókat nyit ez a megoldás. A fények és a zene is erősítik a szöveg egységei közti koherenciát. Minimálszínpad, monodráma. Nem könnyű befogadni, de az üresség segít önmagunkkal találkozni. Segít abban, hogy ne csak kívülről nézzünk, hanem valóban halljuk azokat a válaszokat, amelyeket Júlia is hall.

Feke Eszter

Istent keresem

1Thessz 5,12–28

„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →