Budapesten járt a Rajnai Egyház elnöke

2015. október 06., kedd

Manfred Rekowski, a Rajnai Egyház elnöke vezette azt a négyfős delegációt, amelyik október 3-án és 4-én Budapesten a menekülthelyzetről tájékozódott. Testvéregyházunk segíteni kívánja egyházunk menekültmissziós szolgálatát.

A magyarországi politikai helyzet feltérképezése, tapasztalatcsere az európai fejleményekről, eszmecsere az egyházak szerepéről, szolidaritás és az együttműködés megerősítése a menekültek támogatásában – mindez része volt a hétvégi látogatásnak, amelyre Manfred Rekowskit szakemberek is elkísérték. A küldöttség tagjai voltak még Rafael Nikodemus, egyházi tanácsos, a menekültügyért és az iszlámmal való kapcsolatokért felelős referens, Wolfgang Biehl, a Saar-vidéki Diakónia ügyvezetője és Monika Langnickel-Rößel, egy gyermekotthonokat működtető protestáns ifjúságsegítő egyesület vezetője.

A Rajnai Egyház elnöke az európai helyzet értékeléséről, az egyházak szerepvállalásának és együttműködésének lehetőségéről személyesen is egyeztetett a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinatának lelkészi elnökével. A Szabó István püspökkel folytatott beszélgetésen az európai krízis értékelése mellett arról is megállapodás született, hogy a párbeszédet szervezett formában – mind szakmai, mind egyházvezetői szinten – folytatni kell. Utóbbi kapcsán Rekowski személyesen is megerősítette a januári partnerkonzultációra szóló meghívást. Ezen a tanácskozáson a Rajnai Egyház tíz európai partneregyházának vezetőjével együtt szeretné előmozdítani közös álláspont kialakítását és a migrációval, valamint az iszlámmal való együttéléssel kapcsolatos tapasztalatcserét.  

Testvéregyházunk, amelyik évek óta elkötelezett a menekültkérdésben és idén is komoly forrásokkal ösztönözte gyülekezetei és egyházmegyéi munkáját e téren, korábban az MRE menekültmisszióját is támogatta. A jelenlegi helyzetben mind a teológiai és társadalmi eszmecsere, mind a szakmai együttműködés megerősítése közös felelőssége a két egyháznak – hangsúlyozta a német egyházvezető. Ennek jegyében tartalmi és szervezeti kérdéseket is magába foglaló félnapos munkamegbeszélésen vettek részt a delegáció tagjai a Skót Misszióban.  A delegáció tagjai a humanitárius segítségnyújtásról, a menekült integrációs programok elmúlt kilenc évének tapasztalatairól és egyházunk menekültmissziós szolgálatának jövőbeli terveiről egyeztettek a gyülekezet, az MRE Menekültmissziója, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Kalunba Nonprofit Kft. képviselőivel. A megbeszélésen egyik központi témája a kíséret nélküli kiskorúak befogadásában szerzett német tapasztalatok hazai hasznosítása volt.

A rajnai küldöttség a bicskei befogadó táborba is ellátogatott. Vasárnap a budapesti Németajkú Református Egyházközség istentiszteletén mondott köszöntőt Manfred Rekowski, méltatva a gyülekezet és az egyház segítőkészségét a menekültek támogatásában. A Rajnai Egyház elnöke a német újraegyesítés 25. évfordulója alkalmából megemlékezett a magyarok határnyitásban vállalt szerepéről is. A látogatást a Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével folytatott beszélgetés zárta.

A Rajnai Egyház már a látogatást megelőző sajtónyilatkozatában is bejelentette, hogy a menekültmisszió pénzügyi támogatásán túl azzal is segíteni kívánja egyházunk szolgálatát, hogy lelkészeket hív meg Magyarországról. A lelkészek megismerhetik a menekültek támogatására indított németországi gyülekezeti, egyesületi és egyházmegyei kezdeményezéseket és betekintést nyerhetnek az egyház és az iszlám közösségek közötti kapcsolatok mindennapjaiba is.

Külügyi Iroda

Istent keresem

1Thessz 2,1–12

„...a mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek Isten evangéliumát...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →