Clevelandi konferencia a rasszizmusról

2010. augusztus 23., hétfő

 altAugusztus 26–29. között az amerikai nagyváros, Cleveland lesz a házigazdája annak a konferenciának, amit az Egyházak Világtanácsa szervez a rasszizmusról.

Augusztus 26–29. között az amerikai nagyváros, Cleveland lesz a házigazdája annak a konferenciának, amit az Egyházak Világtanácsa szervez a rasszizmusról, együttműködve az Amerikai Krisztus Egyesült Egyházával (ucc.usa) és a holland Egyház Akcióban nevű missziói- és segélyszervezettel.

Miközben a korábbi évtizedekben a rasszizmus leküzdéséért az egyházak igen sokat tettek, manapság arról folynak viták, hogy mit és hogyan tehetnek még valamit az egyházak a ma is sok helyen jelentkező faji megkülönböztetés és előítéletek ellen. A clevelandi konferenciának az a célja, hogy felsorakoztasson olyan kreatív eszközöket, melyek segítenek az igazságosabb és integráló, összefogó, befogadó közösségek kialakításában, és abban, hogy az egyházak megtalálják ebben a folyamatban a helyüket. Különösen is e két téma áll majd a megbeszélések középpontjában: 1. a rasszizmus rejtett és nyílt formái az egyházakban, 2. a keresztyének közömbössége, ha nem érinti őket személyesen a diszkrimináció. Előre tekintve a 2011-ben a jamaicai Kingstonban tartandó nemzetközi ökumenikus békekonferenciára, már most foglalkoznak a résztvevők az igazságos béke feltételeivel. (oikoumene.org – 2010-08-23- dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.