Csapatmunka – Beszélgetés Csorba Éva főorvossal

2010. március 28., vasárnap

„Óriási segítséget jelent a Bethesda gyógyító közössége. Sokkal nyugodtabb a munka, mint egy nagy kórházban. Itt mindent megszerveznek, amit kérünk” – fogalmaz Csorba Éva plasztikai sebész. A Bethesda Gyermekkórház vezető főorvosa a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt állami kitüntetést vehette át március 15. előtt.

„Óriási segítséget jelent a Bethesda gyógyító közössége. Sokkal nyugodtabb a munka, mint egy nagy kórházban. Itt mindent megszerveznek, amit kérünk” – fogalmaz Csorba Éva plasztikai sebész. A Bethesda Gyermekkórház vezető főorvosa a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt állami kitüntetést vehette át március 15. előtt.

„Nagyon sokat jelent számomra ez az elismerés is, bár nem azért dolgozom, hogy kitüntetést kapjak. De ha díjazzák a munkámat, az nagy boldogság és megtiszteltetés. Családomban gyűlnek a keresztek, hiszen fiam (Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó – a szerk.) már három kitüntetést kapott” – mondja a főorvosnő. 

Az elismerést a Bethesda Gyermekkórházban végzett szakmai munkájáért kapta. Mit jelent ez a munka?

Az ország minden részéből ide hozzák a súlyosan égett betegeket, emellett elvégezzük Közép-Magyarország teljes ambuláns ellátását. Az égéssérült gyermekeket gyógyulásuk után évekig követjük, ha kell, a rekonstrukciós műtéteket, tehát a funkciózavart vagy az esztétikai károsodást is itt hozzuk helyre a későbbiekben. Nagyon sok gyermekplasztikai beavatkozást végzünk. Az ország különböző részeiből küldik hozzánk a gyermekeket születési, fejlődési rendellenességgel, bőrdaganatok eltávolítására. Nagyon sokszor előfordul, hogy a gyerekek a vonat tetejére felmászva a magasfeszültségtől szereznek súlyos égési sérülést. Kedves beteg számomra az egyik ilyen fiú, aki gyógyulása után kontrollra járt vissza, amikor a hónalján található hegre azt mondtam, hogy meg kellene operálni. – Meg kellene operálni? – kérdezte, és csinált egy cigánykereket. – Igazad van, nem kell megoperálni – mondtam neki.

Ön az égéssérült központ megszervezője. Hogyan jött létre a kórházban ez az osztály?

2002-ben elindítottuk a Bethesda Gyermekkórház Égéssérült Gyermekeket Gyógyító Országos Központját, miután kétszer is előfordult, hogy az országban több helyen nem fogadtak súlyosan sérült gyermekeket. A szervezeti felépítést úgy kellett megalkotnunk, hogy gördülékenyen, minimális anyagi és személyi ráfordítással üzemeljen. Dizseri Tamás akkori főigazgató felkérésére – az igazgatóság sok segítsége mellett – vezethettem ezt a munkát. Elképzeléseimet támogatták, és ha azt jónak találták, akkor teljes mértékben mellettem álltak. Így több korábbi munkatársamat sikerült idehoznom, akikkel most is csapatban dolgozhatok.

altAmikor elindult az égéscentrum, milyen feltételek voltak adottak, és mit értek el az elmúlt nyolc év során?

Az eszköztár már kezdetben is nagyon jó színvonalú volt. A legfontosabb eszközökhöz a szervezés közben hozzájutottunk. A gépek újabb generációinak beszerzése pedig most is folyamatban van. Az intézmény a nyolc év alatt kinőtte az eredeti terveket: jóval több a gyerek, és az esetek súlyosabbak, mint azt eredetileg felmértük. Ehhez a megnőtt igényhez azonban felnőtt egy saját személyi állomány is.

Ez az egyetlen ilyen központ az országban?

Miskolcon és Pécsen is ellátják a sérülteket, de központ nincs máshol. Ez azt jelenti, hogy bármilyen okból idehozhatják a harminc százaléknál súlyosabban égett gyermekeket.

Az égéssérült osztály az egyik legnehezebb munkát végzi a kórházban. Hogyan viseli a lelki terhelést?

27 éve dolgozom égett betegekkel, de a gyermekek közötti munka eltér a felnőttekétől. Míg a felnőttek esetében a sérülést nagyrészt maga a sérült okozza, a gyermekeknél általában a szülő a felelős. Mi találkozunk azzal, hogy a szülő lelkiismeret-furdalása igen nagy a gyerekkel kapcsolatban, ezért itt a gondozás is egészen más. Nagyon sokszor, éppen a lelkiismeret-furdalás miatt, a szülők kívül keresik a hibát, és ezt esetleg a kezelőorvosokra vetítik ki.

Plasztikai sebészként miért dolgozik egy egyházi gyermekkórházban?

Nagyon jól kiegészíti egymást, hogy a súlyos betegekkel a gyógyulásukért, másokkal pedig magánorvosként a szépségük érdekében foglalkozom. Azt gondolom, hogy a plasztikai sebésznek komoly gyógyító munkát is kell végeznie.

altTöbb magyarországi és nemzetközi szakmai szervezetnek is tagja, rengeteg előadást tart konferenciákon. Hogyan segíti ezt a Bethesda szakmai munkája?

Ezek rendszerint klinikai előadások, tehát arról szólnak, hogyan kezeljük a betegeket, és milyen eredményeket érünk el velük. Ezek a konferenciák nagy megmérettetések. Tehát egyrészt meg akarjuk mutatni, hogy mi mit csinálunk, másrészt szeretnénk visszajelzést kapni, hogy a nemzetközi színvonal tekintetében hol állunk. Magyarországon és Európában egyaránt szakvizsgáztatok. Elmondható, hogy a magyarországi égésellátás bármelyik országban megállná a helyét.

Miben nyújt kiemelkedőt a Bethesda?

A komplex ellátásban. Itt a gyerekekkel lelkigondozó vagy éppen szociális gondozó foglalkozik. Hazaviszik a gyermeket, vagyis megnézik és felkészítik a környezetet, beszélnek az iskolával, önkormányzattal. Ilyet nem láttam más intézményben. Az, hogy egyházi kórház, mindenképpen lelki többletet ad. Az itt dolgozók nem feltétlenül csak a kötelességüket végzik, hanem annál jóval többet tesznek. Teljes odaadással, szeretettel viseltetnek a betegek iránt. Itt tényleg mindennek a középpontjában a gyerek áll. Úgy érzem, hogy a Bethesdában a lelkesedés és a szeretet lényegesen több mint máshol.

Jól tudom, hogy a gyógyítottak nem csak kezelésre járnak vissza Önökhöz?

Meglátogatnak minket, nagyon szép pillanat, amikor rajzokat, kézimunkát hoznak ajándékba. Ez sok erőt ad nekünk. Volt olyan gyerekünk, akit az indulásunk évében operáltunk, most pedig a gyerekét hozta hozzánk. 


T. Németh László

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.