„De jó, hogy magadra is gondoltál”

2014. április 24., csütörtök

„Aki csak várja, hogy szeressék, az nagyon sokat várhat" – vallja Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök, aki külön célt is megfogalmazott a 2014-es Szeretethíd kapcsán: szeretné, ha fővédnökségével még több embert bátorítana arra, hogy csatlakozzon a Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokhoz május 16-17-én.

Kárpátaljáról mindig nagy létszámban jelentkeznek az önkéntesek a Szeretethídra, mi lehet ennek az oka?
Úgy érzem, Kárpátalján még inkább egymásra vannak utalva az emberek, sokszor csak az emberi kapcsolatokra hagyatkozhatnak. Ahogy én látom, sokan várják el azt, hogy rendezett legyen a környezetük, mindenki megkapja a megfelelő ellátást, legyen szó hátrányos helyzetű embertársunkról, idősekről vagy egyedülállókról. De amikor megkérdezem, hogy ezt kitől várják, általában nincs konkrét válasz. Vagy azt mondják, hogy mindenkitől. Ekkor azt szoktam felelni, hogy „de jó, hogy ezzel magadra is gondoltál". S amikor beszélek arról, van rá lehetőség, hogy a saját kis korlátainkon túllépve, közösségben összefogva tudjunk egymásért tenni, arra a legtöbb ember azt mondja, miért is ne.

A cikk folytatását a Szeretethíd oldalán olvashatja.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió