Áder János fogadta a határon túli püspököket

2012. december 11., kedd

„Magyarország számára fontos, hogy a nemzet minden közösségében természetes legyen a magyar szó, legyen az a közösség bárhol a világon" – e szavakkal köszöntötte Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában a határon túli egyházi vezetőket szerdán.

A kisebbségi sorban hivatásukat végző egyházi vezetők felelősségét hangsúlyozta köszöntőjében a köztársasági elnök, hangsúlyozva, hogy a kisebbségben élők is osztoznak a terhen. Új értelmet nyert az „ismerem enyéimet és enyéim is ismernek engem", ha az anyaországon kívül a szószéken magyarul szólal meg valaki – fűzte hozzá az államfő az advent alkalmából tartott rendezvényen, az elnöki hivatal által az MTI-hez eljuttatott beszéd szerint.

Áder János, utalva Márton Áron néhai erdélyi püspök szavaira, az egyházi vezetők hitéleten túli feladataira is ráirányította a figyelmet, azzal együtt, hogy bár a vallásüldöző, a kisebbségek beolvasztására törő diktatúrák kora lejárt, az átalakult világrendben sem könnyű a vallási és nemzeti azonosságát őrző ember dolga.

Az egyházaknak továbbra sem csupán a hívő emberek lelkének gondozása a feladata, hanem az azonosságukban fenyegetett közösségek védelme, valamint szociális és oktatási feladatok ellátása is – fűzte tovább a gondolatot az államfő, kifejezve háláját azért, hogy az egyházak példás igyekezettel tesznek eleget ennek a küldetésnek.

A köztársasági elnök felelevenítette, hogy az adventi találkozók sorát Mádl Ferenc néhai államfő indította el, aki egykor azt mondta: a karácsony emberi, történelmi és természetfeletti mélységét hit nélkül valóban nehéz a maga teljességében felismerni.

MTI/Magyar Kurír

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.