Dicséretek gitárkísérettel

2018. december 14., péntek

Vad Péter debreceni ének-zene tanár az első pillanattól lelkes támogatója a református tananyagfejlesztésnek, közös munkánk gyümölcseként látott napvilágot a Tananyagfejlesztő Csoport első pedagógusoknak szóló kiadványa, az Akkordos Korálkönyv. Arról kérdeztük a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola tanárát, miként hathat az iskolai és gyülekezeti éneklésre, ha ennek a könyvnek a segítségével gitár- és zongorakísérettel hangzanak fel a jól ismert dicséretek, zsoltárok.

– A Református Tananyagfejlesztő Csoport mely tevékenységeiben vett részt eddig, és mi volt a feladata? 

– 2017-ben az ének-zene munkacsoportnak voltam a vezetője, a 2018-as évre azonban ezt a megtisztelő tisztséget nem vállaltam el, mert ekkor már a terveim közt szerepelt az Akkordos Korálkönyv megszerkesztése és megírása.

Az Akkordos Korálkönyv legfőbb innovációja, hogy az énekek kottája felett egyszerű, számokkal és betűkkel ábrázolt akkordjelölések jelzik a kíséret harmóniáit. A kötet tartalmazza az 1948-as Református Énekeskönyvünk valamennyi kottával rendelkező dicséretének és néhány – szám szerint 35 – genfi zsoltárának a kottáját és akkordos harmonizációját, az énekek minden egyes versszakával együtt.

A Korálkönyv elkészülésének a határidejét (minden belső tartalommal, borítóval, belső grafikákkal, stb. együtt) június végére tűztük ki. A dátumot sikerült tartani, hála a nyomda és a projektben résztvevő valamennyi ember kitartó és precíz munkájának. A nyár végén próbakiadványként bemutattuk a kötetet az országos református tanévnyitó rendezvényeken, majd kiosztottuk a kinyomtatott 200 darab ingyenes példányt. A református zenész kollégák iskolai vagy gyülekezeti felhasználásra kérhettek egy-egy Korálkönyvet kipróbálásra. A kötetért cserébe egy, az interneten található kérdőív kitöltését kértük tőlük december közepéig, melyeknek a kiértékelése majd rám vár. Az eddig kitöltött kérdőívek eredményei alapján elmondható, hogy rendkívül pozitívak a visszajelzések.

– Mitől újszerű az Akkordos Korálkönyv?

– A fiatal és idősebb korosztály (elsősorban) amatőr zenészei anyanyelvükként használják az akkordos kíséretet, hasonlóan ahhoz, ahogyan a klasszikus képzettségű orgonista a négyszólamú korál letétet. Az Akkordos Korálkönyv elkészítésére az ösztönzött, hogy segítséget adjunk az amatőr zenészek kezébe, azért, hogy ne csak a kántor- vagy orgonaszakot végzett hivatásos muzsikus kísérhesse Református Énekeskönyvünk kincseit, hanem bárki más, aki ismeri ezt a jelrendszert. Ha egy kis gyülekezetnek nincs se orgonistája, se orgonája, de van egy ügyes gitárosa, akkor hadd zenghessen az ének gitárkísérettel. Az Akkordos Korálkönyv segítségével bárki (újra) felfedezheti egyházunk hagyományos, gyönyörű énekeit. Továbbá egy egyházi ének tanárnak sem kell a zongorára kitennie egyszerre az énekeskönyvet és a Korálkönyvet, hiszen itt egyben található meg a szöveg, dallam és kíséret.

A lekottázott első versszakok felett kétféle harmonizáció található, lehetőséget adva ezzel a változatosabb kíséretre. Különlegesség, mely az énekvezetők dolgát megkönnyíti, hogy a további versszakok szótagjai felett is feltüntettük az egyik harmonizáció akkordjelzéseit, így a hangszerjátékosnak nem kell tekintetével ide-oda cikázni a kotta és az épp aktuális versszak között. Ugyancsak az első versszakot követő további strófák énekelhetőségét segíti, hogy a hajlításokat az adott szótag, szótagok aláhúzásával jelöltük.

– Kiknek ajánlja a Korálkönyvet?

– Azoknak is, akik ismerik ezt a fajta jelrendszert, és első látásra le tudják játszani az akkordokat, de azoknak is, akik még csak most kezdenek megismerkedni ezzel a kíséretmóddal. Ajánlanám egyházi ének- és hittantanároknak. Továbbá minden gitáron vagy zongorán játszó lelkésznek, fiatalnak, aki valahol énekvezetői tisztséget tölt be, a közösség énekét vezeti, és játékával színesítené az egy-egy bibliaórán, áhítaton, konfirmáció előkészítőn, ifi órán vagy bármilyen más rétegalkalmon felhangzó éneket. A kötet tartalmazza a magyar Himnuszt, Szózatot (a hagyományos 4 szólamú kíséret letétjével), valamint a Székely himnuszt is egy újonnan megírt 4 szólamú kísérettel. Segítség, hogy a függelékben található még egy akkordtáblázat, egy transzponáló táblázat valamint az oktatói célzattal megírt Útmutató az akkordjátékhoz című rövid fejezet.

– Hogyan hat a pedagógusok szemléletére és az iskolai éneklésre az Akkordos Korálkönyv?

– Úgy gondolom, ha van egy jó eszköz, technika, akkor ne idegenkedjünk tőle. Ezt a gondolatot támogatja a könyv, mely a pedagógusok számára inspiráló lehet. Fel kell ismernünk: az eddig talán csak a könnyűzenéhez, ifjúsági énekekhez és esetleg a jazz zenéhez kötött akkordos lejegyzésmód és kísérettechnika nyelvezete alkalmas arra, hogy használatával még szélesebb körben terjesszük Isten igéjét.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.