Dizseri Tamás nevét vette fel az érdi Habilitációs Központ

2013. szeptember 12., csütörtök

Az egykori alapítóról, Dizseri Tamásról nevezték el szeptember 6-án a közreműködésével 1983-ban létrejött érdi Habilitációs Központot. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a rendszerváltás utáni új Bethesda Gyermekkórház első igazgatójának, a tíz éve elhunyt gyermekorvosnak a tevékenységét méltatva azt mondta: olyan példakép, aki többet tett, mint ami a kötelessége volt.

Dizseri Tamás a körülötte lévő világot és az embert is egységben, rendszerben látta, számára a gyógyítás egyszerre jelentette a test, a lélek és a szellem gyógyítását - fogalmazott a miniszter.

Balog Zoltán kiemelte, a nyolcvanas évek végének nagy generációja tudta, hogy az emberközeli egészségügy megteremtéséhez kevés az egyéni heroizmus, intézményeket kell alapítani. De a megújuló intézmény sem elég, olyan emberek is kellenek, akik többet tesznek, mint ami elő van írva - fűzte hozzá.

Mégis, talán a legfontosabb az a szemléletváltozás, ami Dizseri Tamásnak is köszönhetően ma már látszik: nem kell végérvényesnek elfogadni a helyzetet. A hátrányos helyzetbe kerültek, a fogyatékos emberek számára is van kiut, és lehet aktívnak lenni - mondta a miniszter. Balog Zoltán hangsúlyozta, az ellátórendszernek nem az "állapotfenntartás" a feladata, hanem az, hogy visszavezesse őket egy nagyobb közösségbe. Fogyatékosságuk nem kizárja őket, hanem bevonásukkal az egészséges többséget lehet tanítani az elfogadásra - hívta fel a figyelmet a miniszter.

A jelenleg harmincöt - értelmi akadályozottsággal élő, valamint halmozottan sérült - gyermeket, fiatalt és fiatal felnőttet gondozó intézmény névfelvételi ünnepségén részt vett a Dizseri család is.

Dizseri Tamás gyermekorvos 1949-ben született Szolnokon. 1992-től 2003-ban bekövetkezett haláláig szervezte és irányította Magyarország egyetlen protestáns kórházát, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházát. A 90-es évek végén két éven át miniszteri főmegbízottként irányította az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet és a Budai Irgalmasrendi Kórház újjászervezését. 2001-ben a Johannita Lovagrend Magyarországi Tagozata tagjai közé, a Gyermekek Lelki Egészségéért Vadaskert Alapítvány pedig elnökévé választotta.

(MTI)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.