Egyetlenegy vígasztalásunk

2012. október 15., hétfő

A biblikus szöveg, a szinte teljesen ökumenikus szellem, a pozitív hangnem miatt ilyen elterjedt még ma is ez nyelvében régi, de örökifjú szöveg. Az Európa rádió összeállítása a Heidelbergi Kátéval foglalkozó nemzetközi konferenciáról.

2013-ban ünneplik a reformátusok a közös, nemzetközileg is elfogadott hitvallásuk, a Heidelbergi Káté kiadásának 450. évfordulóját. Erre a határokon átívelő jubileumra készülve kelet-közép-európai konzultációt tartottak a napokban Berekfürdőn, húsz teológus részvételével.

Az október 11-én zárult, ötnapos konferencia a Heidelbergi Káté újrafelfedezését kívánta elősegíteni. „A Heidelbergi Káté első kérdése a vígasztalásról szól, s bár ez régiónként mást jelent, ennek a felfedezése sokat segíthet a gyülekezeteknek" – nyilatkozta Matthias Freudenberg német teológus. „A káté másik kulcsszava a hálaadás, s az ebből fakadó élet. Fontos, hogy ezt megértessük a fiatalokkal" – tette hozzá.

„A Heidelbergi Káté a reformáció kései, de érett gyümölcse" – mondta Juhász Tamás az Európa rádió riporterének. A kolozsvári teológiaprofesszor szerint a káté sikerének titka, hogy egységes rendszerbe foglalja a négy nagy reformátor, Luther, Melanchton, Zwingli és Kálvin tanait. Emellett a kifejezetten biblikus szövegű hitvallási irat békülékeny hangnemű, három kérdést leszámítva ökumenikus szellemű.

„Ez lehet az oka, hogy sok egyház elfogadta, s ma is világszerte használják a nyelvében régi, de örökifjú szöveget" – véli Juhász Tamás, aki a nyolcvanadik kérdés kapcsán a Heidelbergi Káté létrejöttének körülményeiről is mesélt. Szerinte a mai katolikus teológia már nem indokolja a „kárhozatos bálványimádás" kifejezést, de mint mondta, a kátéval foglalkozó bizottság feladata most csak a szöveg újrafordítása volt, nem pedig annak megváltoztatása.

Hallgassa meg az Európa rádió teljes összeállítását!
 

Heidelbergi Kate konzultacio by reformatusponthu

Forrás: Bulik Péter, Európa rádió

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.