Az Egyházak Világtanácsa az iraki vallási sokszínűségért

2017. november 20., hétfő

Az Egyházak Világtanácsának (EVT) Végrehajtó Bizottsága hivatalos nyilatkozatban adott hangot aggodalmának a keresztyéneket is hátrányosan érintő iraki fejlemények kapcsán.

Az EVT vezetőtestülete a jordániai Ammanban találkozott november 17-23. között, ahol egyebek mellett egy nyilatkozatot is elfogadott azokról a folyamatokról, amelyek súlyosan érintik a vallási és társadalmi sokszínűség megőrzését, illetve a lakosság és az egész nemzet jövőjét Irakban.

A Ninivei-fennsík, Moszul városa és más térségek visszafoglalása során ugyan kiszorultak a régióból az „Iszlám állam" szélsőséges fegyveresei, mindez hatalmas és tragikus életáldozattal, a tulajdont és infrastruktúrát ért súlyos károkkal járt. Új kihívások elé állítja az országot az érintett közösségek helyreállítása és Irak társadalmi és vallási kohéziójának előmozdítása kapcsán – hangsúlyozza a nyilatkozat.

Az EVT Végrehajtó Bizottsága „felszólítja Irak politikai vezetését és szövetségi kormányát, illetve a kurdisztáni regionális kormányt, hogy törekedjenek párbeszéd és tárgyalások útján rendezni a krízist és kerüljenek el minden további konfliktust a már így is indokolatlanul sok erőszakot és szenvedést megélt régióban".

A bizottság „sürgeti az iraki hatóságokat, hogy biztosítsák az országon belül menekülni kényszerülő emberek otthonainak és vállalkozásainak visszaszolgáltatását, a nemzetközi közösséghez pedig azzal a kéréssel fordul, hogy haladék nélkül és nagylelkűen támogassa az ország infrastruktúrájának és a helyi közösségek helyreállítását, beleértve a mentális traumák kezelését".

Az EVT vezetőtestülete a rekonstrukció mellett a nemzetközi közösséget, különösen is az Irak 2003-as megszállásában részt vevő országokat, arra is kéri, hogy az ország társadalmi és vallási kohézióját elősegítő kezdeményezéseket is támogassák, beleértve a különösen kiszolgáltatott vallási kisebbségek védelmét.

Külügyi Iroda

Forrás: www.oikoumene.org

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.