Egyházi ingatlanokat szolgáltat vissza az ukrán kormány eredeti tulajdonosainak

2009. november 30., hétfő

Az ukrán kormány 167 templomot és kultikus rendeltetésű egyházi ingatlant ad vissza az eredeti tulajdonosoknak – közölte hétfőn Ivan Vaszjunyik ukrán miniszterelnök-helyettes. Vaszjunyik azt követően nyilatkozott, hogy Kijevben ülésezett a kormány mellett működő, a vallási szervezetek jogainak biztosításával foglalkozó bizottság, amely összeállította az állami és önkormányzati tulajdonban lévő, nem rendeltetésszerűen használt egykori kultikus épületek és egyéb egyházi ingatlanok listáját. Mint kifejtette, a listára Ukrajna egész területéről 167 egyházi létesítményt vettek fel – adta hírül a vovremya.info internetes ukrán hírportál. A helyettes kormányfő elmondta: az ingatlanoknak az egyházi közösségek tulajdonába történő visszajuttatása érdekében az érintett helyeken ágazatközi bizottságokat hoznak létre az érdekelt felekezetek képviselőinek bevonásával. Külön említette Kijevet, Szimferopolt, Odesszát és Cserkaszi megyét mint olyan helyeket, ahol visszaszolgáltatandó egyházi létesítmények vannak. Vaszjunyik jelezte: a kormány mellett működő testület tovább folytatja az egykori egyházi ingatlanok eredeti tulajdonba történő visszaadásával kapcsolatos tevékenységét. Hozzátette: az ukrajnai egyházak azzal a kéréssel fordultak a kormányhoz, hogy az hirdessen moratóriumot az egykori egyházi ingatlanok nem egyházi személyek vagy szervezetek tulajdonába történő átadására. Ennek megfelelően Vaszjunyik utasította a miniszteri kabinet titkárságát, hogy sürgesse a parlamentben az egykori egyházi tulajdon privatizációjának tilalmára vonatkozó törvénytervezet elfogadását. Ukrajna függetlenné válása óta 3,5 ezer egyházi ingatlant juttattak vissza eredeti tulajdonosaiknak. Az országban még legalább 300 olyan ingatlan van, amelyet visszaigényelnek az egyházak. Kárpátalján több magyar egyházi ingatlan jogállása a mai napig tisztázatlan. A többi között Beregszászon és Ungváron a helyi katolikus közösségek nem kapták vissza a szovjet időszakban elkobzott épületeiket. MTI A kép illusztráció

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.