Egyházi választások Kárpátalján is

2014. október 09., csütörtök

Tisztújítás zajlik a Kárpátaljai Református Egyházban. Nehéz időben kell választania a református közösségeknek felelős előjárókat. Ukrajnában háború zajlik, ami szegénységet, inflációt, kétségbeesettséget, félelmet hozott a kárpátaljai magyar falvakba is.

Nehéz kihívások állnak a református közösségeink előtt az elkövetkezendő időszakban. Eddig is az egyház magyar református népünknek megtartó vára kellett, hogy legyen. Sok társadalmi és közösségmegtartó feladatot kellett, hogy átvállaljon. Ami előttünk van, az elvándorlás, a gyülekezetek elnéptelenedése, demográfiai fogyás következményeivel való küzdelem. Az egyházkerület és megyék elnökségének, a zsinatnak e kihívásokkal kell majd szembenézni. Mindehhez nagy erőre, hitre van szükség. Ki másban bízhat a református ember, mint az egyedül élő Istenben? Most kap értelmet zsoltárunknak szava „Tebenned bíztunk eleitől fogva...".

A Kárpátaljai Református Egyházban (KRE) négyéves választási ciklust ír elő az egyháztörvény. A kárpátaljai egyház egy poraiból újjászülető egyháztest. A békés építkezés, újrakezdés időszaka lejárni látszik. Az egyháztagok hite újra megpróbáltatik. Ilyenkor van legnagyobb szükségünk összefogásra és Isten megtartó erejére.

Az a tisztségviselő indulhat a választásokon, aki a jelölőgyűlésen legalább a jelölések 30 százalékát megszerezte. A jelölések eredménye érdekes lett az idén, mert tükrözi az egyháztest bizalmát a korábbi vezetőiben. Ezért sok tisztségre csak egy jelölt kapott megfelelő támogatást. Az alábbiakban ismertetjük az egyházi tisztségekre jelölteknek a névsorát.

Egyházkerületi tisztségek:
- Püspök: Zán Fábián Sándor
- Főgondnok: Nagy Béla
- Főjegyző: Héder János
- Világi főjegyző: Halász Dezső, Sipos Géza

Beregi református egyházmegye:
- Esperes: Zsukovszky Miklós, Szanyi György
- Főgondnok: Molnár Sándor
- Főjegyző: Cseresznye Albert
- Lelkészi tanácsbíra: ifj. Halász Dezső, Szilágyi Károly
- Világi tanácsbíra: Gogola István
- Világi jegyző: Barna György

Zsinati tagok:
- Gyurkó Miklós
- Vackó László
- Oroszi Pál
- Majoros Béla
- Gogola István
- Kacsó Géza
- Taracközi Ferenc
- Szilágyi Károly
- Gergely Szabolcs
- Ifj.Halász Dezső

Ungi református egyházmegye:
- Esperes: Balogh Attila
- Főgondnok: Bátori József
- Főjegyző: Kolozsy András
- Lelkészi tanácsbíra: Stefán Zoltán
- Világi tanácsbíra: Hete Sándor
- Világi jegyző: Szanyi Szabó Sándor

Zsinati tagok:
- Kolozsy András
- Kótyuk Zsolt
- Stefán Zoltán
- Katkó László
- Misák Viktor

Máramaros-Ugocsai református egyházmegye:
- Esperes: Hunyadi Attila, Peleskei Béla
- Főgondnok: Petrusinec Vladimir, Kész Ferenc
- Főjegyző: Homoki Tibor
- Világi főjegyző: Kocsis József, Máté István
- Lelkészi tanácsbíra: Molnár Lóránt, Sipos József
- Világi tanácsbíra: Nagy Barna

Zsinati tagok:
- Seres János
- Molnár Zsolt
- Oroszi József
- Máté István
- Kocsis József

A választási szavazatok megszámlálása 2014. október 13-án 12 óra után kezdődik. A végleges eredmény a fellebbezési idő letelte után lesz nyilvánosságra hozva, 2014. október 28-án. Amennyiben valamelyik tisztséget nem sikerül betölteni, a pótválasztások 2014. december 22-ig fognak lezajlani.

Imádkozzunk azért, hogy az Úr megáldja gyülekezeteinket és népünk előjáróit, hogy adjon az Isten nekik bölcsességet, hogy a legnehezebb időben is bölcsességgel vezessék az Ő nyáját.

Héder János, a KRE Főjegyzője

Istent keresem

5Móz 30

„Válaszd hát az életet, hogy élhess te és az utódaid is!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink