Együtt a partiumi egyetemi gyülekezetben is

2014. november 26., szerda

A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem gyülekezete is csatlakozott a Kárpát-medencei ifjúsági imaéjjelhez.

Igaz az időpont nem volt a legalkalmasabb, hiszen pénteken a kollégium kong az ürességtől és hétvégén nehéz az egyetemistáknak bármilyen programot szervezni. Istennek hála mégis – igaz kevesen – de összegyűltünk az Arany János Kollégium Diákklubjában, azért hogy megéljük az imaéjjel mottóját, vagyis, hogy „... imádkozzatok egymásért" (Jak5,16). Így is tettünk.

Jó érzés volt tudni, hogy az a néhány ember, aki a péntek estéjét (este nyolc és éjjel 1 óra között) rászánta az imádkozásra, együttlétre, beszélgetésre, része lehetett annak a nagyobb közösségnek, mely a Kárpát-medencében egységesen, közösen, együtt imádkozott sok mindenért: az üldözött keresztényekért, az egyetemi misszióért, magyar fiatalokért határon innen és túl, békességért és lelki ébredésért a gyülekezetekben és még sok minden másért.

olt bemutató az imádságról, hallhattunk püspöki gondolatokat ugyanerről, bibliai történeteket is felelevenítettünk, de alkalmat biztosítottunk, elcsendesedésre, sok imára, mély beszélgetésre, záró mozzanatként pedig Úrvacsorát vettünk magunkhoz.

Ami pedig leginkább erőt adott pénteken este, az a következő gondolat: „a közös ima ereje nem összeadódik, hanem összeszorzódik". Ezt valóban tapasztaltuk. De hogy ne csak az est szervezője mondjon véleményt, íme néhány gondolat a PKE-s imaéjjelről: „örülök, hogy itt lehettem, és hogy megtapasztalhattam ezt a közösségi élményt. Amúgy nem szoktam nyíltan beszélni gondolataimról, de itt kellőképpen meg tudtam nyílni." Más ezt írta: „nagyon tetszett a meditációs-elcsendesedős rész, mert eltekinthettem a világ zajától, és válaszokra is találtam."

Köszönjük, hogy részt vehettünk, és reméljük jövőre többen is megtapasztalhatjuk ezt az áldott alkalmat és együttlétet.

Ráksi Lajos
A Partiumi Keresztény Egyetem lelkésze

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.