Együtt imádkozik a világ pénteken

2018. február 26., hétfő

„Mindaz, amit Isten alkotott, nagyon jó!" – március 2-án, pénteken tartják országszerte az ökumenikus világimanapot, amelynek tematikáját idén a suriname-i keresztyén nők készítették el.

A suriname-i asszonyok a teremtett világ iránti felelősségünkre, a környezetvédelem fontosságára hívják fel a figyelmünket, a Mózes első könyvének 1,1-31. igeversei alapján. A liturgia címe is ez: „Mindaz, amit Isten alkotott, nagyon jó!"

Suriname, avagy másik nevén Holland-Guyana, a dél-amerikai kontinens északi részén fekvő, magyarországnyi méretű kis állam, amelynek népességszáma alig haladja meg az ötszázezer főt. Ezzel a népsűrűséggel a világ legritkábban lakott térségei közé tartozik, ugyanakkor az egyik legszínesebb etnikai és vallási összetételű állam, ahol a különböző gyökerű népcsoportok békességben, jól megférnek egymás mellett.

Az ország különlegessége az is, hogy területének 94 százalékát esőerdők borítják, ezért nevezik a „világ tüdejének" is. Sajnos azonban a természeti kincsek – bauxit, arany, gyémánt, kőolaj – iránti emberi kapzsiság, és a globálisan szűkülő ivóvíz készletek egyre súlyosabb mértékű környezetkárosításhoz, például higanymérgezéshez vezetnek.

Az ökumenikus világimanapot 1870 óta tartják meg világszerte, Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) pedig az idén szervezi meg ezt az eseményt 33. alkalommal – tájékoztatott minket Fischl Vilmos főtitkár, aki azt is hangsúlyozta: a MEÖT által megjelentetett kiadványok segítségével minden gyülekezet felkészülhet, ráhangolódhat az eseményre, és megélheti „az imanapi liturgia tartalmának kiteljesedését".

A világimanapra való felkészülést segítő anyagok elérhetők és letölthetők a www.meot.hu honlapról vagy a www.vilagimanap.hu oldalról. Gyermekliturgia is készült a március 2-i ökumenikus világimanaphoz, amelyet Fördős Kata mutatott be nekünk korábban.

reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.