Együttműködik az MNB és a Károli

2017. április 05., szerda

Együttműködési megállapodást írt alá a gazdasági képzések támogatásáról a Magyar Nemzeti Bank elnöke és a Károli Gáspár Református Egyetem rektora április 4-én, Budapesten.

Az MTI tájékoztatása szerint az együttműködés keretében az MNB 2018 júniusáig 28,14 millió forint értékben támogatja az egyetem keretein belül folyó szakkollégiumi közgazdasági képzéseket, gazdaságpszichológiát érintő kutatási témákat, konferenciák szervezését, illetve a könyvtárfejlesztést. Ezen felül ösztöndíjakat biztosít a gazdálkodási és menedzsment, valamint emberi erőforrás alapképzésen, illetve a gazdaságpszichológia, üzleti etika szakirányú továbbképzésen részt vevő hallgatók számára. Mindemellett a jegybank támogatásával az egyetem egy kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatója havi 30 000 forint összegű ösztöndíjat kaphat a 2016/2017. tanévben.

Az MNB közleményében rámutatott: az együttműködés célja, hogy emelje az egyetem közgazdasági képzéseinek színvonalát, támogassa a gazdaságpszichológia témájú oktatási és kutatási tevékenységet, valamint hozzájáruljon az egyetem valamennyi, nem gazdaságtudományi képzési területhez tartozó hallgatója körében a közgazdasági, pénzügyi ismeretek, pénzügyi kultúra fejlesztéséhez, a hallgatók látókörének bővítéséhez.

Az eseményen az egyetem részéről Balla Péter rektor, Zsengellér József stratégiai rektorhelyettes és Kovács Zsolt Csaba gazdasági igazgató vett részt.

MTI

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.