ÉlesztŐ a Tátrában!

2010. augusztus 05., csütörtök

altIsten dicsőítése lesz a témája a Fiatal Reformátusok Szövetsége ötnapos királylehotai ifjúsági táborának.

A jövő héten kezdődő országos rendezvényre eddig közel százan regisztráltatták magukat. A lelki programok mellett egy kerekasztal beszélgetés során kiderül az is, hogy miként látják a magyarokat a szlovákok, illetve a szlovákokat az itteni magyarokat.

 

Az Alacsony-Tátrában található Királylehota ad otthont a Fiatal Reformátusok Szövetsége szervezésében augusztus 11–15-e között sorra kerülő ÉlesztŐ országos ifjúsági tábornak, melynek vezérigéje az 1Kor 10,31 alapján: „Akár esztek, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!”

A délelőttök folyamán a tábor témájához kapcsolódó előadások, csoportos beszélgetések és fakultatív előadások követik egymást, hogy még világosabbá váljon, mit is jelent Istent dicsőíteni a mindennapi élet egyes területein (munka, szórakozás, pihenés, anyagiak, kapcsolatok, szerelem, politika stb.)

Szó lesz az idővel, a pénzzel, a testtel és a lelki ajándékokkal való gazdálkodásról, valamint Krisztusról és kultúráról, az online misszióról, a diakóniáról, valamint arról is, hogy miként lehet Istent dicsőíteni vakon és gyengénlátóként, illetve  a közéletben és a kapcsolatokban. Esténként Édes Árpád alistáli lelkipásztor tart evangelizációt.

Lesznek közösségépítő foglalkozások is, úgy mint kézművesség, sport, koncertek, filmklub, élő könyvtár, 24 órás dicsőítés, imasátor, önismereti játék, vízifoci és kirándulás magyar vonatkozású helyekre, például  Balassi nyugvóhelyének felkeresése Hibbe községben. A tábor ideje alatt koncertet ad Kübler Dániel és a Keresztkérdés, Prazsák László és Szűcs Sándor.

A táborba a szervezők elsősorban a 16 éven felüli fiatalokat várják. Az országos ifjúsági tábor augusztus 11-én szerdán 14.00 órakor kezdődik és vasárnap, augusztus 15-én 14.00 órakor zárul.    

Részletes program:  

Főelőadások:
- Fűtő Róbert: Isten dicsőítése kapcsolatainkban
- Szűcs Sándor: Online misszió
- Prazsák László: 24 órás dicsőítés

Esti evangelizáció: Édes Árpád alistáli lelkipásztor

Vörksopok ill. fakultatív előadások:

augusztus 12.
- Szűcs Sándor : Online misszió
- Császár Eszter: Hogyan gazdálkodjunk az időnkkel (hogy ne késsünk le semmi fontosat), hogy az Isten dicsőségére szolgáljon
- Kása Gergely: Mit műveltek? Krisztusról és kultúráról
- Básti Péter: Isten dicsőítése a közéletben, nemzeti identitásommal     
- Szabó Annamária, Lengyel Zoltán: 6.D, mint diakónia

augusztus 13     

- Szűcs Sándor: Online misszió
- Dobai Júlia: Hogyan gazdálkodjunk a pénzünkkel (még ha kevés is van), hogy az Isten dicsőségére szolgáljon  
- Gyurcsis Júlia: Mit mond a Biblia, hogyan gazdálkodjunk a testünkkel (nem csak lányoknak ajánljuk), hogy az Isten dicsőségére szolgáljon     
- "Magyarok szlovák szemmel - szlovákok magyar szemmel": magyar-szlovák moderált beszélgetés (résztvevől: Básti Péter zsinati tanácsos, Juraj Brecko esperes, Marek Kaŕ10Dko? lelkész, Martin Hanus újságíró)

augusztus 14.
- Esztergályos István: Hogyan gazdálkodjunk a lelki ajándékainkkal (melyek azok egyáltalán), hogy az Isten dicsőségére szolgáljon
- Domonkos Erika: Isten dicsőítése vakon és gyengén látva
- Kása Melinda: Önismereti játékok (12 fő részére)

Bővebb információ a táborral kapcsolatban a www.firesz.sk honlapon olvasható, illetve a firesz@fiesz.sk címen kérhető.

Reformata

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.