Elkezdődött az oktatás a WISZ-ben

2011. október 10., hétfő

Tizenhat diák kezdte az idei tanévet a Wáli István Református Cigány Szakkollégiumban (WISZ). Uhrin Anikó elégedett a felvételivel, az igazgatónő szerint bármelyik oktatási intézmény büszke lenne a nemrég alakult szakkollégium tagjaira.

Lezárult a pótfelvételi, már végleges a WISZ diákjainak csapata. Tizenhat cigány vagy részben cigány hallgató költözött be a Tiszántúli Református Egyházkerület és Debreceni Református Kollégium Maróthi György Kollégiumának első emeleti szárnyába, kilenc lány és hét fiú. Heten reformátusok, de van közöttük római-, és görögkatolikus és olyan is, aki szabadkeresztyén gyülekezet tagja, tudtuk meg az intézmény vezetőjétől. (Ez azért fontos, mert a református hagyományok éltetőjeként is ökumenikus szemléletre törekszik a kollégium.)

„A felvételi felülmúlta a várakozásainkat, büszkék vagyunk diákjainkra” – nyilatkozta Uhrin Anikó. A pszichológiai tesztekből kiderült, mindegyik hallgató legalább 110-es intelligencia-hányadossal bír, de van közöttük olyan is, akinek 132-nél is magasabb az IQ-ja. Néhányan kiváló szociális érzékkel rendelkeznek, mások vezetői adottságokkal vannak megáldva, mondta. Szóbeli meghallgatásuk során alkalmunk volt meggyőződni kitartásukról, szakmai elhivatottságukról. Mint arról már beszámoltunk, különböző, nemcsak a ma divatos szakokról jelentkeztek diákok, fizikát, teológiát és zeneművészetet is hallgat egy-egy diák, többen közgazdaság tudományi, mérnöki, vagy szociális területeken tanulnak.

Elindult a szakkollégiumi oktatási program, valamint a beköltözés óta hetente van istentisztelet és két napon is lehetőségük van a hallgatóknak lelkigondozói beszélgetésre, akik már az egyetemi gyülekezetbe is ellátogattak.

FGy

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.