Embermentőket ismertek el

2013. augusztus 05., hétfő

A II. világháború, a vészkorszak idején zsidók életét megmentő tizenegy embert ismertek el „Helytállásért" oklevéllel a humánum napján, augusztus 4-én a budapesti, Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban. Az elismertek között volt Dr. Bodoky Richard, a Bethesda egykori igazgatója és Joó Sándor református lelkész is.

A 2012-ben alapított „Helytállásért" magyar embermentő elismerést olyan emberek, illetve leszármazottaik vehették át, akik akár saját életük kockáztatásával is mentették zsidó embertársaikat. A díjat Raoul Wallenberg svéd embermentő, diplomata születésének 101. évfordulóján adták át.

A Helytállásért oklevelet postumus kapta meg Dr. Bodoky (Biberauer) Richard, a Filadelfia Diakonissza Intézetet alapítójának fia, aki apja nyomdokaiba lépve 1939-től 1951-ig a Bethesda Kórház igazgató lelkésze volt. A diakonisszák a református egyház oltalmában fogadalmat tett, lelki gondozást, szociális, nevelői munkát, elsősorban betegápolást rendi közösségben, hivatásszerűen végző nők voltak. A II. világháború alatt a rend tagjai mentési szolgálatot is vállaltak. Dr. Bodoky (Biberauer) Richard javaslatára az árván maradt zsidó gyermekek számára otthonként ajánlották fel a Noszvajon álló intézeti házat. A mentés során a Bethesda Kórház sokáig átirányító állomásként működött, ahol a rászorultakat árja-papírokkal, hamis igazolványokkal és újonnan gyártott családfákkal látták el. Többek között, a diakonisszák által mentett számos személy között volt a színész Latabár testvérek édesanyja is.

Joó Sándor református lelkész, szinztén postumus kapta meg az elismerést. Joó Sándor 1944 tavaszától egyházközösségét is igénybe véve segített etnikai, vallási vagy politikai okokból menekülő üldözött személyeknek elbújni a német, illetve nyilas hatóságoktól. Ugyanezen év őszén Schifferné Szakasits Klárát három gyermekével eljuttatta a svábhegyi Zsindely villába, majd később a Maros utcai református menedékbe, a Darányi villába. Joó Sándor emberségéről, helytállásáról Schifferné Szakasits Klára a „Magamról és másokról" címmel könyvében is megemlékezett.

További díjazottak:

Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója kijelentette: Wallenberg születésnapja jó alkalom az embermentők köszöntésére, de ennél is többet kell tenni, példát kell állítani. Magyarországon a józan, szerető, szolidáris emberek vannak többségben, és nemcsak a múltba kell révedni, hanem a  mindennapi tettekben is bizonyítani kell: képesek vagyunk együtt élni, megtenni, amit a tízparancsolat követel.

„A humánum őrzője" címet, melyet első alkalommal adományozott a Holokauszt Közalapítvány és az Igaz Emberekért Társaság, Kozma Imrének, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke ítélték oda.

Forrás: Infovilág 

Honlapunkon Joó Sándorról és Bodoky Richardról is olvashatnak bővebben.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió