Az örömöket, a jól alakult fejleményeket az átlagember szinte természetesnek tartja, és viszonylag hamar napirendre tér felettük. Ezzel szemben jó néhány dolgot, különösen, ha betegségről, fájdalomról, gyászról, veszteségről van szó, még utólag is nehezen fogadunk el, hiszen nem is akarjuk igazán felfogni, értelmezni, feldolgozni. Bár a lélektan általánosságban úgy tartja, hogy elménk automatikusan igyekszik a tudat alatti tartományba helyezni a bennünket ért negatív hatások emlékeit, az ember, amíg ez az állapot bekövetkezik, sok gyötrődésen megy keresztül. A slágerben is megénekelt „csak a szépre emlékezem" – szólás igaza kizárólag ezzel a meghagyással állja meg tehát a helyét.

Ezért is van talán, hogy az esztendők váltása körüli napokban olyan különös, keserédes, kettős érzések töltik el sok ember szívét. Számot kell ugyanis vetni a múlttal, majd aggodalommal vagy reménységgel a szívünkben, de valahogyan mégiscsak tervezgetni kell a következő esztendőt. Vannak, akik ennek terhét azzal igyekeznek arrébb hessegetni maguktól, hogy nagy mulatozásba merülnek, halogatva a szembenézést az elszalasztott lehetőségekkel és a közelgő gondokkal, feladatokkal. A valóság azonban sohasem kerülhető meg. Így előbb vagy utóbb mindenki kénytelen szembesülni azzal, hogy az egyik esztendő elmúlik, a másik pedig elkezdődik.

Ez a bölcs embereknek kiváló alkalom arra, hogy Isten iránti hálával emlékezzenek a mögöttük álló év eseményeire, és a szükséges tanulságok levonása mellett igyekezzenek meghozni döntéseiket a jövőt illetően. Merengés és álmodozás helyett egyén és közösség számára egyaránt fontos egy ilyen értékelés a folytatás szemszögéből.

Az új esztendőre vonatkozó jókívánságok között, kezdve az Istentől való megáldatástól a boldogságon, örömön, gazdagságon, sikereken, egészségen keresztül a szerencséig elmenően sok minden szerepel – kinek-kinek lelkivilága, vérmérséklete szerint.

Az emberek között végtelen nagy a különbség abban is, hogy ki mire vágyik, és mit kíván másoknak, de abban is, hogy ki milyen erőkkel és tényezőkkel számol, amikor a maga vagy a mások jövőjével kapcsolatban a váradalmait, jókívánságait elősorolja. Még ha a visszatekintés nem is ad alapot vérmes reményekre és tervezhető nagy eredményekre, attól függetlenül az ezek utáni vágyódás élénken jelen van a szívükben. Belül, titokban úgy hiszik, hogy az eleddig teljesületlen álmaik talán egyszeriben valóra válnak, s hogy most a szilveszter éjjelén elhangzó jókívánságok elhangzása révén ez ott is rejtőzik az új esztendő nyújtotta lehetőségek között – „csak kívánni és akarni kell".

A találgatásokat vagy a számítgatásoktól tűzdelt hitetéseket mindig nagy érdeklődés fogadja. Kézenfekvő példa erre az elmúló évben a de­cember 21. körüli és mára bizonyítottan értelmetlen felhajtás (lásd világvége!). De ugyanez igaz a sikeres életvitelre vonatkozó vagy a rövid idő alatti meggazdagodás ígéretével kecsegtető, jó pénzért kínált és az emberi hiszékenységre alapozó ötletekre is. Az emberek jobban szeretnek teljesítmény nélküli sikerekről fantáziálni, mintsem hogy maguk tennének érdemben valamit a saját érdekükben.

Persze egyáltalán nem helyesebb az sem, ha úgy véljük: a sikereinknek mi vagyunk a kovácsai, következésképp, ha valami jól alakult, akkor az nekünk, a saját rátermettségünknek, igyekezetünknek, szívós kitartásunknak köszönhető. Amennyiben pedig rosszul sült el bármi is, akkor „biztos nem voltunk elég ügyesek". Az sem ritkaság, ha másokat kezdünk hibáztatni a kudarcokért. Mennyivel másabbá – valóságosan is boldogabbá – válhat ezzel szemben mindazok élete, akik végre Isten gondolatai felől próbálják értelmezni az emberlét örök törvényszerűségeit, annak egy-egy esztendő leforgása során jelentkező fordulópontjait! Életünk dolgait, esztendőit ugyanis nem szemlélhetjük csak a magunk emberi, földi világának keretei között.

Aki valóban boldog szeretne lenni, annak muszáj meghoznia élete legbátrabb döntését, azaz: a továbbiakban mindent Istenre bízva kell élnie és fáradoznia, másoknak is – mint legfőbb jót – ezt kívánva. Krisztus Urunk azért jött el az első karácsonyon a mi világunkba, hogy az ilyen életre megtanítson, és Lelkével ebben folyamatosan segítsen minket. Mi – többek között – azért vagyunk keresztyének, hogy a világ számára vonzó példát adjunk az értelmes életre, s hogy erre örömmel vállalkozzunk.

Akár sikerek lebegjenek hát szemünk előtt, akár elkeserítő körülmények árnyékolnák is majd az előttünk álló napokat, az esztendő fordulóján tiszta szívvel álljunk tehát Istenünk elé, hálát adva minden eddigiért, s kérve, hogy utunkon őbenne bizakodva, boldogan indulhassunk tovább!

Kusnyír László

Kép: Kalocsai Richárd

Megjelent a  Reformátusok Lapjának 2012. évi összevont ünnepi lapszámában