EU méltatás az egyházak fontos szerepéről

2010. február 06., szombat

 

altAz EU Parlament elnöke, a lengyel Jerzy Buzek méltatta az egyházak szerepét a szociális Európa megvalósításában. Főként a szoilidaritás és az együttműködés területe az, ahol előljárnak.

Szolidaritás és együttműködés az a két fontos érték és feladat, amit az EU lényegesnek tart – nyilatkozta az EU Parlament lengyel elnöke a Berlinben tartott évnyitó fogadáson, melyet a  német diakóniai segélyszervezetek és szolgálatok tartottak. Teljesen nyilvánvaló – tette hozzá Jerzy Buzek –, hogy az egyházak ennek a célnak a megvalósításában rendkívüli szerepet játszanak. Az EU-nak szüksége van az egyházakra és nagyra értékeli szerepüket, valamint feladatvállalásukat a közösségekben. A lisszaboni megállapodás kifejezetten felsorolja az egyházak és vallási közösségek sajátos megbízatását. A szolidaritás „a keresztyén értékek szívét alkotja” – tette hozzá az elnök. A szolidaritás szelleme és lelkülete segít abban is, hogy a 2010-es évet, amit az EU hangsúlyozottan a szegénység és a kirekesztés elleni küzdelem éveként deklarált, eredményessé tudják tenni. A szegénység leküzdése Európában nem csak a tágszívűség és etikai elkötelezettség kérdése, hanem igazából minden társadalom, nemzet elemi érdeke is. (RV.de – kna.de – 2010-02-06 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.