Felújítják a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumot

2010. november 29., hétfő

Mintegy hatmillió euró értékű uniós pályázatból újítják fel a lassan négy évszázados  épületet, amely az egyre inkább szórványnak számító térség legfontosabb magyar tanintézménye.

Mintegy hatmillió euró értékű uniós pályázatból újítják fel a lassan négy évszázados  épületet.

altGyulafehérváron alapította meg a fejedelem 1622-ben azt a kollégiumot, amelyet negyven évvel később, a török-tatár dúlás után I. Apafi Mihály költöztetett mai helyére, Nagyenyedre. Apáczai Csere János és Körösi Csoma Sándor egykori iskolája ma az alapító nevét viseli, és az egyre inkább szórványnak számító Fehér megye legfontosabb magyar tanintézménye.

„Hétszáz diákunk van. Közel 700, mert 7 híján 700, ebből 110-en bentlakásban, gyermekelhelyezésben. Első osztályos kortól, középiskolás korig, tehát kicsi, hatéves bentlakóink is vannak már, és ezeknek a száma egyre inkább bővülni fog, mivel a környező településeken az összevont osztályok szép lassan a normatív támogatás alapján megszűnnek, s akkor őket tárt karokkal be kell fogadnunk” – mondta Szőcs Ildikó kollégiumigazgató.

A kommunizmus alatt államosított Bethlen Gábor kollégiumot ezelőtt 6 évvel kapta vissza az Erdélyi Református Egyházkerület. A történelmi egyházak közül csak a reformátusok igényeltek vissza 700 ingatlant, ebből máig csak ennek egyharmada került vissza a tulajdonukba. Leromlott állapotban, akárcsak a nagyegyedi Alma Mater épületegyüttese.

„A legrosszabb állapotban a jelenlegi elemi iskola épülete van, de nagyjából egy egységes romlási állapotról beszélhetünk, és tulajdonképpen mindegyik egyformán javításra szorul” – jegyezte meg Maksay Ádám, az egyházkerület műszaki előadója.

A több millió euróra becsült felújítási munkálatok azonban meghaladják az egyház és az önkormányzat erejét, nem beszélve az oktatási minisztériumról, amely a jelenleg érvényes jogszabályok értelmében nem támogatja a felekezeti tulajdonban levő intézményeket. Az önkormányzatok a törvény szerint amúgy még évekig bérlői maradnak azoknak a visszaszolgáltatott javaknak, amelyekben oktatási intézmények működnek.

„A visszakapott ingatlanaink elég rossz állapotban vannak, és nagyon sokat harcolunk azért, hogy valamiképpen visszaállítsuk eredeti állapotukra. Ehhez viszont pályázatokra van szükség, hiszen csupán a templomi perselypénzből ezt nem lehet megoldani, ezért szükség van arra, hogy az önkormányzatok, amelyek csak használják ezeket az épületeket, valamiképpen hozzájáruljanak ehhez” – mondta Kató Béla püspökhelyettes.

Nagyenyeden, de Csíkszeredában vagy Sepsiszentgyörgyön is sikerült együttműködnie az egyháznak a helyi önkormányzatokkal úgy, hogy több millió euró értékben nyertek meg uniós pályázatokat.

„Egy több mint egyéves munka eredményeként sikerült közel hatmillió eurós szerződést aláírni, és ez mindenképpen az önkormányzat munkáját, hozzáállását dicséri. Egy jövőbe néző, több évtizedre szóló felújítási munkálatról beszélünk, amely tovább viszi Bethlen Gábor szellemiségét” – hangoztatta Tánczos Barna vidékfejlesztési államtitkár.

Az önkormányzat a megpályázott összeg két százalékát biztosította.

„Ha megnézzük az összeget, az több mint a város egyévi összköltsége. Tehát a büdzsét képtelenség lenne egyévi pénzből kivitelezni” – vélekedett Krecsák Albert, Nagyenyed alpolgármestere.

„Az önkormányzatnak 25 évig nem kell fizetnie bért ezért, nyilván a pályázat önrésze miatt. Az iskola tovább fog élni, s reméljük, hogy a következő századokban is iskola működik majd benne, amit természetesen a magyar közösség számára akarunk fenntartani” – bizakodott Kató Béla.

A felújítási munkálatok négy évig tartanak majd, az ütemtervet úgy állítják össze, hogy közben zavartalanul folyhasson az oktatás a lassan négy évszázados kollégium falai között.

forrás: Duna Televízió

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió