Felülről egybeszőtt köntös

2014. január 20., hétfő

„Ne egymás torkát, hanem kezét szorítsuk meg" – kérte Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök az ökumenikus imahét országos megnyitóján vasárnap este. A január 19-i budapesti istentiszteleten megáldották a nemrég felújított Kálvin téri református templomot is.

Vasárnap este tartották az ökumenikus imahét országos nyitó istentiszteletét, melyet a Duna World tévécsatorna is élőben közvetített. A zsúfolásig megtelt Kálvin téri református templomban Erdő Péter bíboros és Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök prédikált, és a liturgiában a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) tagegyházának vezetői szolgáltak.

Az idei imahét témáját és liturgiáját a kanadai keresztények állították össze. „Isten háza népeként a keresztények egy falu lakói, akárhonnan jönnek is" – utalt köszöntőjében Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára arra, hogy a „kanada" szó az irokéz őslakosok nyelvén falut jelent. „Az istentisztelettel ehhez a globális faluhoz kapcsolódunk, mely tele van küzdelemmel, gyönyörűséggel" – tette hozzá az evangélikus lelkész.

Krisztusi logika szerint

„Titokzatos nép a kereszténység" – mondta szentbeszédében Erdő Péter bíboros. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a Mk 9,33-41 alapján Jézus országáról beszélt. Kortársai valóban azt hihették, Jézus valamiféle földi országot szervez, de a Mester azt is világossá tette, hogy az ő országa nem e világból való – magyarázta az esztergom-budapesti érsek. „Jézus nem utasította el teljesen a látható szervezetet, nem mondta, hogy nem lesznek elsők, de arra tanított, hogy a vezetés szolgálat." Erdő Péter szerint tanulni kell körülöttünk lévő világból, de csakis szerényen és kritikusan, a cselekvő Szentlélek szolgáiként. „A keresztények is ebben a világban élnek, de nem e világ logikája alapján."

A magyar katolikus egyházfő az egységről is beszélt Jézus két, látszólag ellentmondó tanítása alapján: „Aki Isten országát elutasítja, az valóban távol kerül az ő népétől." Szerinte az ilyenekre mondja Jézus, hogy aki nincs velünk, ellenünk van. Azt viszont Krisztus egyértelművé tette, hogy aki keresi Istent, csak a tanítványok csoportjához nem tartozik, az nem ellenség. „Akik Krisztushoz tartozunk, közösen is tanúságot kell tennünk róla. Az Ő ereje és evangéliuma késztet minket, hogy keressük a közösséget."

Jussatok egyetértésre!

„Látszólag kérdéseket szegez nekünk az apostol, valójában kér, sőt, könyörög: jussatok egyetértésre!" – tette egyértelművé Gáncs Péter püspök az 1Kor 1-17 alapján. Szerinte Pál nem uniformizálni akarta a már akkor is sokszínű kereszténységet, hanem azt szerette volna, ha Krisztusban, a leglényegesebb dologban jutnak egységre.

„Talán megoszlott Krisztus?" – idézte az imahét igei vezérgondolatát az evangélikus elnök-püspök. Találónak nevezte a katolikus fordítást, mert mint mondta: „csak a hulla oszlik, Krisztus él." Ahogy Krisztus köpönyegét sem hasogatták szét a római katonák, az egyházat is az élő Krisztus tartja egybe minden szakadása ellenére. „Az egyház olyan, mint egy felülről egybeszőtt köntös. Ha úgy tetszik, egy patchwork. Foltos, de nagyon drága köntös, ha a mi Urunk, a királyok királya veszi magára." Gáncs Péter szerint ezt a „koldusköntöst" az imák tartják össze, és a kereszt, „a nagy plusz jel", Jézus áldozata.

Egység kell Krisztusban azért is, hogy a világ elhiggye az örömhírt, véli a püspök. „A kereszténység nem lehet öncélú, nem pusztán egymás melengetése, meg kell mutatnunk Jézust a világnak." A templom falain túlra tekintve Gáncs Péter szólt a közelgő választásokról is. „Bárcsak ne szakadna szét, ne indulna romlásnak ez a nemzet, bárcsak végre megtanulnánk, hogy a másik is ember. Lehet politikai ellenfél, de nem ellenség, nem hazaáruló." Az evangélikus püspök olyan társadalmat szeretne, ahol „nincs helye mocskolódásnak", ahol az emberek „nem egymás torkát, hanem a kezét" szorítanák meg. Végül arra buzdított mindenkit, legyen ebben Isten eszköze.

Hálaadás egymásért

Az igehirdetés után – kanadai kezdeményezésre – az egyházak képviselői szimbolikusan átadták egymásnak lelki ajándékaikat: az evangélikusok keresztet, a baptisták Bibliát, a pünkösdiek egy galamb képét, a metodisták úrvacsorai kelyhet, a reformátusok csillagot, az ortodoxok és a római katolikusok egy-egy ikont, a görög katolikusok díszes evangéliumos könyvet, az anglikánok pedig egy imádságos könyvet.

„Tudjuk-e egymásban Isten ajándékát látni? Tudunk-e örülni a megújult templomnak? Tudunk-e figyelni egymásra? Egy másra, aki nem olyan, mint mi, aki másképp imádkozik, de ugyanarról az Istenről akar tanúságot tenni?" – Gáncs Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy az ajándékok, melyek egy-egy egyház számára különösen fontosak, mind Jézus Krisztusra mutatnak.

Az ökumenikus istentisztelet végén megáldották a nemrég felújított Kálvin téri református templomot. Szabó István dunamelléki református püspök imádságában hálát adott azért, „hogy kitárulhatnak a megújult hajlék kapui", megköszönte a gyülekezeti tagok áldozatvállalását, a felújításban részt vevők munkáját és az állam támogatását.

Feke György, képek: Vargosz

Az evangelikus.hu videós összeállításában visszanézheti a vasárnapi nyitó istentisztelet legfontosabb eseményeit.

Istent keresem

2Tim 2,1–13

„...fiam, erősödjél meg a kegyelemben...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →