FIKE-év indul vasárnap Kolozsváron

2010. október 01., péntek

altImmár az erdélyi egyetemeken is megkezdődött az új év, így természetesen a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület (FIKE) is tanévnyitásra készül.

A munkatársak hétvégén Mákófalva csendjében gondolták át, mit is jelent a FIKE számukra és a különböző programokat látogató kolozsvári egyetemisták számára: elsősorban találkozást, kapcsolatépítést Istennel és emberekkel, befogadó keresztyén közösséget, minőségi együttlétet, lelki, szellemi, fizikai kihívásokkal teli életformát.

Felelevenítve az elmúlt tanév eseményeit, döntés született arra nézve, hogy 2010-2011-ben milyen alkalmak várják az érdeklődő egyetemistákat. Minden bizonnyal ez egy színes év lesz: a továbbiakban is hetente sor kerül imaközösségre, irodalmi körre, néptáncoktatásra, gitárórára, sporttevékenységekre, beindul egy origami-klub, egy fotókör, valamint nyelvklubok angol, német vagy román tudásukat tökéletesíteni vágyóknak. Ezek pontos dátumai kiderülnek az istentiszteleti hirdetésekből és felkerülnek a kifüggesztett plakátokra.

Évnyitó istentiszteletére október 3-án este 19 órától a Farkas utcai református templomba várják szeretettel – elsősorban, de nem kizárólag – az egyetemistákat.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió