Isten képmására teremtettünk

2018. január 18., csütörtök

1Móz 1,26–28: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására.”
Zsolt 10,1–10: „Uram, miért állsz oly távol?”
Filem 1,16: „…most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet: (…) szeretett testvéred.”
Lk 10,25–37: Az irgalmas samaritánus

Az emberkereskedelem a modern rabszolgaság olyan formája, amelyben az áldozatokat szexmunkára, gyermekmunkára és szerveik eladására kényszerítik. Ez egyre növekvő probléma a Karib-térségben is, ezért az ottani protestáns egyházak csatlakoztak a Világmissziós Tanácshoz, valamint a Karibi és Észak-amerikai Misszió Tanácshoz, hogy keresztyén közösségekben tanítsanak, és véget vessenek az emberkereskedelemnek.

Az első dolgok egyike, amelyet az Ó- és Újtestamentumból megtanulunk, hogy Isten a maga képmására teremtette az embert. Persze ezt a mély és felemelő igazságot gyakran elhomályosították, vagy egyszerűen megtagadták a történelem során. Így például a Római Birodalomban nem ismerték el a rabszolgák emberi méltóságát. Jézus megváltoztatta ezt a társadalmi normát. A szamaritánust a törvény szerint szeretni való felebarátként írja le. Pál, Krisztus által felbátorodva, szeretett testvérének nevezi a szökött rabszolga Onészimoszt, ezzel megerősítve emberi mivoltát. A keresztyén szeretetnek mernie kell átlépni a határokat. Pál apostolhoz hasonlóan a keresztyéneknek is elég bátraknak kell lenniük Krisztusban ahhoz, hogy együtt, egységesen felemeljék szavukat az emberkereskedelem áldozataiért, felebarátként és szeretett testvérként tekintve rájuk, így munkálkodva a modern rabszolgaság megszüntetéséért.

Kegyelmes Istenünk, vezess min­ket közel azokhoz, akik az em­berkereskedelem áldozataivá váltak. Mutasd meg nekik általunk is, hogy látod kínjukat és hallod kiáltásukat. Hadd legyen a te egyházad egységes, könyörületes és bátor abban, hogy azért a napért munkálkodjon, amikor senki sem lesz a kizsákmányolás áldozata, amikor mindenki szabad, békés és méltóságteljes életet élhet. Ezért imádkozunk a Szentháromság Is­ten nevében, aki mérhetetlenül többet tehet, mint amit mi kérni vagy elképzelni tudunk. Ámen.

A további érdekességeket és napi igemagyarázatokat tartalmazó füzet letölthető honlapunkról.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.