Határontúli intézmények pályázhatnak az Oktatási Alaphoz

2015. július 01., szerda

A Kárpát-medencei Református Közoktatási Alapból idén 26 millió forinttal tudják támogatni a határontúli református oktatási intézmények alapítását és működtetését. A Generális Konvent elnökségének döntése szerint 14 milliót egyházkerületenként egy-egy előre meghatározott projektre költenek, a maradék 12 millióra pedig az intézmények pályázhatnak.

A Magyar Református Egyház Generális Konventje 2009-ben hozta létre a Kárpátmedencei Református Közoktatási Alapot. Az alap célja és rendeltetése az, hogy segítséget nyújtson nehéz helyzetben lévő, Magyarország határain kívül működő református oktatási/nevelési intézményeknek, illetve segítse ilyen intézmények elindítását. 

Az alap a Kárpát-medencében lévő református oktatási intézmények diákjainak és tanárainak évenkénti adománygyűjtésével és a Magyar Református Egyház hozzájárulásával tölthető fel. Az alap felhasználását, azaz a gyűjtési célokat évenként az egyházkerületek oktatási szakértőinek javaslatára a Generális Konvent elnöksége határozza meg. 

2014-ben több mint 100 intézmény csatlakozott az adománygyűjtéshez, és összesen 15 216 870 forint adományt gyűjtöttek. A Magyar Református Egyház 2015. évi költségvetéséből ezt 11 000 000 forinttal egészítette ki. A Generális Konvent elnökségének döntése szerint 14 milliót egyházkerületenként egy-egy előre meghatározott projektre költenek, a maradék összegre pedig az intézmények pályázhatnak.

A Generális Konvent elnöksége pályázatot hirdet az Erdélyi Református Egyházkerület, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Kárpátaljai Református Egyház, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház területén működő református egyházi jogi személyek, és ezek által fenntartott magyar református óvodák, általános iskolák és középiskolák számára az alábbi támogatás igénybevételére:

  • Óvodaindítás és általános iskola indítás támogatása (Végvár program)
  • Működő oktatási intézmény működési támogatása (Megmaradási program)

Pályázni a mellékelt pályázati adatlap kitöltésével, és szolgálati úton, az egyházkerületi elnökségeknek határidőre történő megküldésével lehet. A pályázatok benyújtásának határideje: 2015. július 15. Az elbírálás időpontja: 2015. július 25. A szerződéskötés és támogatás várható átutalása: 2015. augusztus 15.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.