„Hit és írás” fesztivál az amerikai Kálvin Kollégiumban

2010. március 11., csütörtök

altAz Amerikai Református Egyház Grand Rapids-i Kálvin Kollégiuma lesz az otthona annak a nagy fesztiválnak, amit április közepén tartanak majd 70 író és 2 000 olvasó részvételével, akiket a szépirodalom lelkesít.

Az idei alkalmon különböző díjak nyertesei, írók, filmesek, fotósok, illusztrátorok és kiadók vesznek részt az ünnepélyen, s olyan szerzők, akik már megkapták a New York Times nemzeti könyvdíjat. Idei programjukban szerepel a City-Fesztivál is Grand Rapids-ben. A fesztivál igazgatója, Shelly LeMahieu Dunn szerint a város és a Kálvin Kollégium nagy lelkesedéssel készül az alkalomra, hiszen tudatában vannak annak, hogy az irodalom mennyire meg tudja gazdagítani a közösségi életet. A neves vendégek között lesz Eugene Peterson, aki „Az üzenet” című művével a Biblia modern fordítását hozta létre, ugyanígy ott lesz a Pulitzer-díjas Richard Rodriguez és mások is. A „Hit és az írás” elnevezésű fesztiválra április 15–17. között kerül sor a holland reformátusok által alapított Grand Rapids-i Kálvin Kollégiumban (Michigan Állam) – adja tudtul Matt Kucinski, a Kálvin Kollégium média-menedzsere.

altAz idei alkalom magyar vonatkozású érdekessége, hogy az erdélyi Visky András, a Kálvin Művészeti és Tudományos Kommunikáció vezetője legutóbbi darabjának, a „Backborn”-nak lesz az észak-amerikai bemutatója. (crcna.org – 2010-03-10- dr. békefy – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.