Hivatalosak a választási jelöltek

2014. október 27., hétfő

A választási bizottságok alapján közöljük a 2014-es egyházi tisztújítás során az egyházkerületi elnökségekbe jelöltek névsorát.

A Magyarországi Református Egyházban (MRE) a tisztújítás jegyében zajlik ez az év, mert 2014. december 31-én lejár valamennyi választott egyházmegyei, egyházkerületi, zsinati testületi és tisztségviselő hatéves megbízatása.

A tisztújítás előkészületei már az év első felében megkezdődtek, jelenleg a jelölés lezárulta után, és a szavazási szakasz – melyben az egyházközségek a szavazati jogukat a presbitériumok által gyakorolják – kezdetén tart a folyamat. Kijelenthető, hogy a választások rendben zajlanak a Magyarországi Református Egyházban.

Az egyházkerületi választási bizottságok közlése alapján a Magyarországi Református Egyház négy egyházkerületében a következő személyeket jelölték az elnökségi tisztségekre.

Dunamelléki Református Egyházkerület
Püspök:
Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) rektora
Bogárdi Szabó István, az egyházkerület jelenlegi püspöke
Főgondnok:
Kovács Levente, presbiter, a Bankszövetség főtitkára
Tőkéczki László, az egyházkerület jelenlegi főgondnoka

Dunántúli Református Egyházkerület
Püspök:
Steinbach József, az egyházkerület jelenlegi püspöke
Főgondnok:
Gyimóthy Géza, a Tatai Református Egyházmegye gondnoka
Huszár Pál, az egyházkerület jelenlegi főgondnoka, a Zsinat világi elnöke

Tiszáninneni Református Egyházkerület
Püspök:
Csomós József, az egyházkerület jelenlegi püspöke
Varga István, a Tiszaújvárosi Református Egyházközség lelkipásztora
Főgondnok:
Ábrám Tibor, az egyházkerület jelenlegi főgondnoka
Üszögh Lajos, a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség gondnoka, a Miskolci Vízmű ügyvezető igazgatója

Tiszántúli Református Egyházkerület
Püspök:
Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) rektora
Főgondnok:
Adorján Gusztáv, a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség presbitere, szülész-nőgyógyász

A választás menete a következő. A választási bizottságok október 30-ig megküldik az egyházközségi presbitériumoknak a szavazólapokat. Az egyházközségekben november 28-ig lezajlanak a választások – a fent részletezett egyházkerületi tisztségek mellett egyházmegyei vezetőket és zsinati tagokat is választanak. A szavazatokat december elején összesítik, majd, a jogorvoslati határidők letelte után, 2015. január 31-ig megalakulnak az új egyházkerületi közgyűlések és beiktatják az új vezetőket. Várhatóan 2015. február 25-én megalakul az MRE új összetételű zsinata és megválasztja a Zsinat lelkészi és világi elnökeit.

MRE Kommunikációs Szolgálat

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió