A Csonka templom a helytállás temploma

2010. január 11., hétfő

alt"Nagy lelki örökség számunkra az, hogy egy olyan templomnak a falai között hallgathatjuk hétről- hétre Isten ígéjét, ahol akár az életüket is készek lettek volna feláldozni azok a küldöttek és azok a hívek, akik a szabad vallásgyakorlatuk mellett küzdöttek és tiltakoztak a Pátens ellen.

Ez egy olyan örökség, amely számunkra azt tanítja, hogy tudni kell nemet mondani mindarra, ami nem Istentől való és tuni kell igent mondani arra, ami Istentől van." -erről is beszélt Papp Tibor a Kistemplom lelkipásztora abból az alkalomból, hogy január 9-én ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg a Protestáns Pátens elleni tiltakozás 150. évfordulójáról.

Hallgassa meg a Papp Tiborral készült interjútalt


Vad Zsigmond a Debreceni Református Egyházmegye esperese az református Európa Rádiónak elmondta: Fontosnak tartjuk, hogy a múltban példát mutató, hitben élő őseink nyomdokaiban járjunk, mert egy olyan hitvalló örökséget hagytak ránk, amelyet nem könnyű a mai világban magunkra vállalni. Akkor is nagyon súlyos döntések előtt állt az ország népe, és ma is olyan döntés előtt állunk, amely előtt nélkülözhetetlen az, hogy a mi biblikus hitünkben, hitvallásos öntudatunkban úgy tudjunk megerősödni, hogy kérdések és dilemmák nélkül tudjunk feleletet adni azokra a kihívásokra, amikkel szembesülünk.

Hallgassa meg a Vad Zsigmonddal készült interjútalt

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.