Hol van a Krisztus szerinti öröm az életünkben? Adventi evangelizáció

2011. december 05., hétfő

Számos esetben a keresztyének a Krisztustól származó örömüket azért veszítik el, mert engedik, hogy túlzottan is önmaguk gondjai nehezedjenek rájuk. Az Istentől való dicsőséget pedig szívesen felcserélik az egymástól várt dicséretekkel, elismerésekkel. Ezeket a gondolatokat fogalmazta meg a négy napon át tartó nyílt előadássorozat kezdő alkalmán, a Széchenyi utcai gyülekezet hallgatósága előtt Bacskai Bálint, a budapesti, józsefvárosi református gyülekezet lelkipásztora.

Az adventi evangelizációs hét vasárnapi kezdő alkalmán a Székesfehérvári Református Egyházközség Széchenyi utcai templomában a Krisztus-féle embert jellemző kibontakozó örömről, illetve annak hiányáról és okairól beszélt Bacskai Bálint. A Budapest-Józsefvárosi Református Egyházközség lelkipásztora elmondta: ha a hívők elfordulnak a Krisztus útjáról, akkor megfigyelhető, hogy az addig rájuk jellemző öröm is megfogyatkozik az életükben. Sok esetben jellemző lesz rájuk az az életforma, amelyet a Biblia úgy fogalmaz meg: „önzés és hiú dicsőségvágy”, s amely magatartástól óva int a Szentírás.

Sokan elmondták már, amint elkezdtek hitben Isten felé közeledni, Isten követésnek kérdése egyszeriben fontosabbá vált számukra, mint önmaguk ügye - hangsúlyozta a lelkipásztor. Ebbe a hibába gyakran számos, magát komoly hívőnek valló, templomba járó ember is beleesik. Önmaguk sajnálata, bűneik folyamatos boncolása már-már önzéssé fokozódik, és az sem segít rajtuk, ha lelkigondozók sorát keresik fel megoldást keresve. Emiatt nagyon is szükséges – folytatta Bacskai Bálint -, hogy önmagunk problémái körüli szüntelen forgásból ki tudjunk zökkenni.

A probléma gyökere ott lehet, amelyet Jézus Krisztus fogalmazott meg kritikaként, az egyébként a vallási megújulás képviselőinek számító farizeusok számára: egymástól, testvérektől várjuk az elismerést, a dicsőség megadását, de az Istentől jövő dicsőséget nem keressük. Ha mások visszajelzése dicsérő a szolgálatunkat illetően, akkor jól érezzünk magunkat, ha bírálat ér, akkor úgy érezzük, kárt szenvedünk. Nehezen viseljük el a hátra tételeket, és a szolgálataink, gyülekezeti megbízatásaink átszervezését. Jó lenne, ha örömmel töltene el bennünket, amikor láthatjuk mások életében is Isten munkáját, és ne engedjük, hogy ezek az „öngyilkos” tendenciák ellopják adventi készülődésünk örömét. Az alkalmat tovább színesítette a  budapesti Találkozási Pont Missziói Gyülekezet fiataljainak zenés műsora.

Az evangelizációs esték december 5 és 7-e között, hétfőtől szerdáig, este 18 órai kezdettel tovább folytatódnak egyházközségben.

Szűcs Gábor

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.