Hova menjünk templomba az olimpia alatt?

2012. július 06., péntek

Július 27-én nyitják meg a nyári olimpiai játékokat Londonban. Néhány tippet adunk azoknak a protestánsoknak, akik az olimpia ideje alatt éppen a brit fővárosban tartózkodnak, és ott is dicsőítenék az Urat.

London a legnagyobb városi terület az Európai Unión belül, ahol szinte annyian élnek, mint Magyarországon. A világ legnagyobb pénzügyi központja, Európában az első legtöbb GDP-t termelő város, a Földön az ötödik. Nem véletlen, hogy abban a városban, ahol háromszáz nyelvet beszélnek annyi templom és imaterem található, hogy még gyermek-mondóka – az Oranges and Lemons (Narancsok és citromok) – is szól róluk.

Már az 1666-os nagy londoni tűzvész előtt a városnak több mint száz temploma volt, és a katasztrófa után nem csak pótolták, de gyorsan fel is dúsították az épületállományt. Csak a Wikipédia listáján több száz keresztyén közösség szerepel, természetesen az anglikán egyház vezeti a sort. A brit fővárosban számos külföldi, a liturgiát nem angolul követő keresztyén gyülekezet ismert, köztük kiemelkednek a német, a francia és lengyel közösségek.

Magyarok

London a magyarokra is gondol: az Angliai Magyar Református Egyházat 1948. március 15-én alapította Dobos Károly fasori református lelkipásztor. Minden vasárnap délután öt órától tartanak magyar nyelvű istentiszteletet Salánki István lelkipásztor vezetésével, utána szeretvendégségbe is becsatlakozhat az utazó. Ugyanekkor vasárnapi iskolával várják a gyerekeket. Minden második szombaton délután négy órától pedig a Bibliaórát lehet látogatni. A londoni magyarok számára is segítség Jézus bíztatása: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és én megnyugvást adok nektek." (Mt 11,28) – olvasható honlapjukon.


Egyesült Református Egyház

Az Egyesült Református Egyház (United Reformed Church) több protestáns egyház, köztük az angol presbiteriánusok, angol és skót kongregacionalisták egyesülésével jött létre, legelőször 1972-ben tömörültek. Mintegy 68 ezer taguk van, ezerötszáz gyülekezettel bírnak, ahol csaknem hétszáz lelkész szolgál. Londonban is számos templomuk található, többek között Camden-ben (Lumen United Reformed Church) és Kenstington-ban (Kensington United Reformed Church). A belváros belvárosában, a City-ben érdemes megtekinteni a City Temple-t, melyet egyes források szerint a puritánok alapítottak a 16. század közepén (a jelenlegi, a képünkön látható épület a 19. század végéről való). A belváros legrégebbi nem anglikán temploma úgy hirdeti magát, mint "ahol vasárnaponként hat kontinens hívői gyűlnek össze az Úr dicsőítésére".


Svájci Gyülekezet

A Covent Garden városrészben található Svájci Gyülekezet (Swiss Church of London) gyökereit a svájci reformációra vezeti vissza, különösen Kálvin János és Ulrich Zwingli eszméit kívánják követni. A közösséget francia svájciak alapították a 18. században, majd egyesült a német svájciak gyülekezetével. Jelenleg a hónap első és harmadik vasárnapján, délelőtt 11-kor tartanak istentiszteletet, amit közös ebéd követ. Aki úrvacsorázni szeretne, a hónap első alkalmán érdemes csatlakoznia. A szentbeszédet angolul tartják, míg az imádságokat és énekeket franciául és németül. A gyülekezet kulturálisan rendkívül aktív, folyamatosan rendeznek zenei- és képzőművészeti projekteket.

Evangélikusok

Londonban német lutheránusok is egybegyűlnek, azonban a város színfoltja, hogy számos észak-európai evangélikus gyülekezet működik itt. Többségüket a 18. században alapították. Nemcsak svéd (Swedish Church), norvég (Norwegian Church), dán (Danish Church) (képünkön) és finn (Finnish Church) közösséget találni itt, hanem izlandit (Icelandic congregation) is. A liturgia általában anyanyelven zajlik, és e közösségekre jellemző, hogy aktív társasági életet szerveznek: nyelvtanfolyamokat és más találkozókat, azaz összefogják a nemzetiséget.

reformatus.hu

A képek forrása: Angliai Magyar Református Egyház, Geograph, Hélène Binet, Wikipedia.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.