Húrok és hangerő

2012. május 21., hétfő

„Jó volt magyarnak lenni, jó volt reformátusnak lenni" – mondta Böszörményi Gergely a IX. Református Zenei Fesztiválról. Varga János Projekt, Kelemen Kvartett, After Crying. Összefoglalónk az utolsó nap zenei programjairól.

Délelőtt zenés istentiszteleteket tartottak a fővárosban, erdélyi énekkarok közreműködésével. A Szilágyi Dezső téren a Tordaszentlászlói Református Kórus, a Pozsonyi úton pedig a Kolozsvári Református Kollégium Kórusa szolgált.

Komoly hangok

Délután a Bakáts téri katolikus templom adott otthon két komolyzenei koncertnek is: Berkesi Bolgárka és Sepsy Katalin előadása után Vedres Csaba és Gyermán Júlia zenélt és énekelt.

A vasárnapi komolyzenei csokrot a Kelemen kvartett lemezbemutató koncertje zárta. A 2009-ben alakult vonósnégyes játékával már több nemzetközi díjat nyert, most megjelenő lemezén Mozart és Bartók zenéje szólal meg. Ezzel a zenei élménnyel gazdagodtak, akik ellátogattak a dunamelléki egyházkerület székházának dísztermébe. A Bakáts téri színpadon közben az igényes könnyűzene kapta a főszerepet.

Ötven perces improvizáció?

Aki csak kicsit is ismeri, az már a helyszíntől két saroknyira is felismerte volna Varga János egyedi hangzású zenéjét. Az East zenekar egykori gitárosa többek között a Hobo Blues Bandben is feltűnt. Jelenlegi formációja, a Varga János Projekt a hetvenes éveket idéző instrumentális rockzenét játszik, keleti elemekkel vegyítve.

Ezúttal harmadik lemezük, a 2009-ben megjelent Elixír című album dalait játszották népes közönségük előtt. Szöveg nélküli dalaikban izgalmasan ötvözték a kemény gitár- és dobszólókat az arab és keleti hangzással. A visszatérő témák miatt koncertjük leginkább egy hosszú, ötven perces improvizációra emlékeztetett, amilyenekre az East idejében volt példa. Az élményt Kézdy Luca hegedűjátéka és Barcza Gergő fúvós zenéje tette még izgalmasabbá.

Cselló és zongora

Az i-re a pontot mégis az After Crying koncertje tette fel. Az idén huszonhat éves zenekar szimfonikus hangzással indított, később kemény és érzelmes számok váltották egymást. Szemfényvesztő, Szonáta, Új kor születik – csak néhány a „korszerű komolyzenét" játszó együttes dalaiból.

A kitűnő trombita, dob és gitár mellett minket leginkább a cselló és a zongora összjátéka fogott meg, és persze az improvizációkkal teli, tizenöt perces utolsó szám: „Ez a nap letelt, kissé megviselt. Végre este lett, minden jót, emberek!"

A kilencedik Református Zenei Fesztivál véget ért, s Böszörményi Gergelytől tudjuk, a szervezők ebből a három napból erőt kaptak a tizedikre is. „Olyan élményt kaptam, amit sokáig magammal fogok hordozni." Addig is az After Cryinggal búcsúzunk: „Viszlát világ, megbékélünk, jó éjszakát, Isten velünk!"

Feke György, fotó: Sereg Krisztián

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.