Húsvéti üzenet

2016. március 24., csütörtök

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közös húsvéti üzenete.

Húsvét örömében együtt zeng az egyház népének éneke, mert Jézus feltámadásával győzött a halálon az élet, s eljött az új reménység hajnala! Húsvét örömében megújul az egyház népének élete. Elmúlik mindaz, ami holt cselekedetként a megszokotthoz való görcsös ragaszkodást mutatta és megfontoltan teszi mérlegre az újat, amit még csak sejt, hogy mit is hozhat. Húsvét örömében megelevenedik a gondolkodás. Mederbe kerül az érzelem. Frissé válik a szeretet. Éled a felelősség az egyházért, a hazáért a jövőért! Húsvét örömében megújul az Istennek való szolgálat. Ez a szolgálat elsősorban az Istennek való feltétlen engedelmességben élő szolgálat. Sőt az egyház friss, mai jelenlétét jelenti lelki-szellemi-etikai építésként, ami feltétlen előremutató a mai istennélküli, de magát humánusnak nevező világunkban, melyből egyre inkább hiányzik a józanság, a megfontoltság, az előremutatás, a felelős gondolkodás, az igazi megbékélésre törekvés és a rend fenntartása, formálása.

Húsvét örömében derüljön ki egyre nyíltabban, hogy Isten irányítja a keresztény világot! Ha Jézus ugyanis nagypéntek után továbbra is a sírban marad, vele együtt már régen elporladt volna mindaz, ami az embervilágot megeleveníthetné. Győzött volna a látszat, ami mindenkit megtéveszthet. Uralkodhatna nyugodtan a pénz, de az igazi irgalom, a segítség, az emberség, a szolgálat pedig egyre inkább csak délibáb lehetne!

Húsvét 2016-ban is az ősi bizonyságtételt hirdeti: Az Úr feltámadt! Mégis ez a hír az egyház népe örömének forrása az idén is. S húsvét örömében szeressük hát még jobban egyházunkat, ragaszkodjunk hazánkhoz és honfitársainkhoz. Húsvét öröme őrizzen meg bennünket józanul, az élet és az élet Ura szeretetében.

Isten adja ezt az örömöt egyháza népének. Ezzel az ajándékkal ünnepelhetjük méltón húsvétot. Ezt az örömet szeretnénk megosztani nem hívő testvéreinkkel is. Zengjen hát húsvét örömében az egyház népe ajkán a hála-ének, mert az Úr, feltámadt! Valóban feltámadt! 

Dr. Veres András püspök, Magyar Katolikus Egyház
Steinbach József elnök, Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa
Dr. Fischl Vilmos főtitkár, Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus tanácsa tagegyházai:

Dr. Bogárdi Szabó István református püspök, a zsinat lelkészi elnöke
Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök
Papp János baptista egyházelnök
Pataky Albert pünkösdi egyházelnök
Csernák István metodista szuperintendens
Dr. Frank Hegedűs anglikán káplán
Arszeniosz Kardamákisz metropolita, Magyarországi Orthodox Exarchátus
Tyihon Podolszki püspök, Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje
Siluan Manuila püspök, Magyarországi Román Ortodox Egyház
Pantelic Lukijan püspök, Budai Szerb Ortodox Egyházmegye
Kirkov Vladimir elnök, magyarországi Bolgár Ortodox Egyház

Istent keresem

Lk 10,21–42

„ ...pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink