Húsz éve a hit és a lélek szolgálatában

2014. február 11., kedd

Idén ünnepli újbóli létrehozásának huszadik évfordulóját a HM Tábori Lelkészi Szolgálat.

A protestáns tábori püspök, Jákob János dandártábornok három szóval foglalta össze az elmúlt húsz évet: „öröm, hálaadás és köszönet". A dandártábornok kifejtette: „köszönetet kell mondani, azoknak, akik részt vettek a szolgálatok újraindításában. Hálát kell adni a Mennyei Atyának, aki áldását adta a tábori lelkészek munkájához, és nagy örömünkre szolgál az eltelt húsz esztendő, amely bebizonyította, hogy fontos szerepet tölt be a honvédség munkájának támogatásában a lelkészi szolgálat."

A tábori püspök az elmúlt húsz évre visszatekintve elmondta: „határozott feladatok, célkitűzések mentén indult el a szolgálat, de évek kellettek ahhoz, hogy a rendszerbe illesztve megtalálja a maga helyét a protestáns tábori szolgálat. Jákob János kihangsúlyozta, hogy a kilencvenes évek közepén a missziós küldetések erősen befolyásolták a tábori lelkészet alakulását.

Az évforduló alkalmából február 19-én, Budapesten a Mátyás templomban a protestáns és a katolikus szolgálati ág közösen emlékezik meg az elmúlt húsz esztendőről egy ünnepélyes egyházzenei DVD-bemutatóval. Emellett a tábori lelkészek külszolgálatáról az országban több helyen vándorkiállítást rendez a Katolikus és  a Protestáns Tábori Püspökség közösen.

A teljes cikk és további képek a taborilelkesz.hu oldalon találhatók

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.