Idén is jelölhetünk lelkipásztorokat a Dobos Károly-díjra

2017. január 17., kedd

Az egyházmegyék lelkészi közössége 2017-ben is olyan, a gyülekezetében hűséggel szolgáló, gyülekezetét megőrző, építő, vele közösséget vállaló lelkipásztort jelölhet a díjra, akinek gyülekezeti lelkészi szolgálati ideje legalább húsz év.

A felterjesztésnek tartalmaznia kell a jelölt életrajzi adatait, és részletesen a lelkipásztori munkáját, amelynek alapján a jelölés történt. Ennek terjedelme 4 oldal (kb. 5000 karakter). A felterjesztő a kísérő levélben tüntesse fel a felterjesztést támogató lelkipásztorok számát, a közösségi döntés formáját (lelkészértekezlet, lelkészi kisköri, stb.). Mivel a díj gyülekezeti lelkészi szolgálatot, ezen belül kiemelten a kisgyülekezetekben folyó szolgálatot kívánja elismerni, ezért esperes és püspök csak az e tisztségének megszűnését követő 6 év után jelölhető.

A felterjesztéseket március 10-ig kell a Zsinati Hivatal Missziói Irodája címére (1146 Budapest, Abonyi u. 21.) postai úton, és lehetőség szerint elektronikus formában is megküldeni (e-mail: misszioi.iroda@reformatus.hu ). A beérkezett javaslatokat ad hoc bizottság vitatja meg, mely döntését a tavaszi ülésszakon a Zsinat elé terjeszti.

reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.