Igazi otthon

2011. július 11., hétfő

Bővítették a hajdúszoboszlói ANNA Idősek Otthonát. Az új épületszárny átadásának hálaadó istentiszteletét július 10-én, vasárnap tartották.

Ünnepi igehirdetésében Bölcskei Gusztáv püspök azt mondta: „ez egy olyan 'vállalkozás', amit önként vállaltak és a szolgálatot nem teherként élik meg, hanem örülnek annak, hogy Isten lehetőséget adott arra, hogy így is eljusson Krisztus szeretete az idős emberekhez”. A Zsinat lelkészi elnöke szerint most, amikor az országban nagyon sok területen a nadrágszíj meghúzásáról van szó, akkor különösen csodálatos, hogy mi fejlesztésért adtunk hálát. 

Az istentiszteleten részt vett és felszólalt több politikus is. Jakab István, az országgyűlés alelnöke, aki szerint a szoboszlói gyülekezet olyan összetartó, erős közösség, amelyre számos településnek szüksége lenne. A képviselő úgy véli, a nemzetünk akkor lesz igazán erős, ha hitében erősödik. Szászfalvi László, államtitkár szerint fontos, hogy olyan gyökereink legyenek, amelyből tudunk táplálkozni, amelyből meg tudunk erősödni, mint ahogyan a hajdúszoboszlói gyülekezet.

A teljes tudósítást itt olvashatja.

 

Szerzők: Dobos Zita/Sike Gábor, forrás: ttre.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió