Ilyen segítség nélkül nem menne

2010. október 05., kedd

Tizenhat holland nyugdíjas szorgoskodott nemrég a Bethesda Kórház épületeinek felújításán.

Húsz éve járják Közép- és Kelet-Európát holland nyugdíjasok, hogy szabadidejükben önzetlenül segítsék protestáns intézmények életét. A felvidéki Dunaszerdahelyen templomot és parókiát építettek, segédkeztek már Őrbottyánban, a napokban pedig a budapesti Bethesda Gyermekkorházban szorgoskodtak.

Légkalapács zajától hangos a Bethesda Kórház udvara, napenergiát hasznosító átalakítások zajlanak ugyanis a főépületben, de nemcsak itt sürögnek-forognak a mesteremberek.

A két turnusban, egy-egy hétre érkező, összesen tizenhat holland önkéntes, ha nem is olyan hangosan, de annál nagyobb lelkesedéssel végzi vállalt munkáját. Számos szakember van köztük: festők, asztalosok, burkolók. A külföldi református csoport két részre vált, az egyik csapat a Családsegítő Szolgálat épületrészében dolgozott: kifestették a szobákat, a folyosót és az étkezőt, felújították a nyílászárókat. A másik brigád a Bethesda Kórház Ilka utcai épületében munkálkodott: az alagsori étkező helyiséget, az ételmelegítőt valamint a mosogató helyiséget újították fel teljesen: radiátorokat cseréltek, felújították az elektromos hálózatot, kicserélték a burkolatot. A felújítás után a helyiség nemcsak étkezésre lesz alkalmas, hanem ezentúl a pszichoszomatikus csoportterápiában résztvevő gyermekeknek is tarthatnak itt foglalkozásokat.

A holland önkéntes csoport vezetője, Teen van Wiefferen lapunk érdeklődésére elmondta, pozitív fogadtatásban volt részük. „Ezt elsősorban abból érezzük, hogy időről időre emberek jönnek és néznek be ránk, s kérdezik, hogy állunk a munkával, szükségünk van-e valamire.” A csoport vezetőjétől megtudtuk, hogy munkájukat a Hulp Oost Europa Alapítvány (HOE) koordinálja. A szervezet forrásait adományokból gyűjti, ezekből tudják finanszírozni a különböző Közép- és Kelet-Európai projektjeiket. A Bethesdába érkező csoport útiköltsé­gét pedig gyülekezetük, a huizeni reformátusok állták. Nemcsak Magyar­országon segítenek: évekig a felvidéki Dunaszerdahelyen dolgoztak, ott templomot és parókiát építettek, de Romániában is jelen vannak, éhezőket, rászorulókat támogatnak.

„Mégsem egyirányú segítségnyújtásról van szó – hangsúlyozza Teen van Wiefferen, a HOE magyarországi koordinátora. – Ez kétirányú kapcsolat, mi nem anyagiakat kapunk vissza, hanem lelki kincseket és ízelítőt magyar vendégszeretetből.”

Fontos hozadéka még ezeknek az utaknak, hogy a segíteni érkező emberek közösséggé formálódnak, valamint a személyes kapcsolataik megerősödnek. A HOE önkéntesei először, de nem utoljára jártak a Bethesda Kórházban. A gyakorlat az, hogy egy-egy segített intézménybe két-három évig visszajárnak az önkéntesek dolgozni, így valószínűleg Közép-Európa egyetlen protestáns gyermekkórházába még visszatérnek a holland önkéntesek.

„Az ilyen segítségek nélkül nem menne” – mondja Bencze János, a Bethesda Kórház diakóniai igazgatója. „Amit a kórház az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP) kap, az csupán a minimális működési költségeket fedezi. Ahhoz, hogy bármit is fejleszthessünk, hogy a küldetésünknek megfelelően olyan ellátást tudjunk nyújtani, amely a gyógyítás mellett lelkileg is épít, az csak támogatásokból lehetséges” – hangsúlyozza. Kiemelte: idén mintegy 78 millió forint felajánlást kapott a kórház alapítványa az adó egy százalékokból, ami körülbelül tízezer ember felajánlása.

„Ez a tény és a ’jókedvű adakozók’ rendszeres felajánlása, az önkéntesek munkája számunkra azt bizonyítja, hogy van egy olyan hazai és külföldi támogatói-baráti kör intézményünk körül, amely fontosnak tartja azt a szolgálatot, amelyet a kórház a gyermekek között végez. Fantasztikus érzés így, sőt kiváltság számunkra, hogy ilyen környezetben, ilyen háttérrel végezhetjük szolgálatunkat! Köszönjük mindenki segítségét, most kiemelten is holland barátainkét!”

Hegedűs Márk

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.