Ima az egységes kommunikációs stratégiáért

2014. július 30., szerda

Az Egyházi Jövőkép Bizottság szeptemberig minden héten egy-egy egyházunk életét érintő témában hívja imaközösségre a gyülekezeteket. A felhívások a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott témaköröket követik. Az EJB most az egységes kommunikációs stratégia kidolgozásáért - a nyilvánosság a hitelesség szolgálatában - emeli fel szavát.

Míg ötvenmillió embert elérni a rádió korszakában harmincnyolc évbe telt, amit a televízió tizennyolc évre csökkentett, addig a Facebook korában ugyanerre két év is elegendő. Ebben a környezetben csak az ajándékként kapott üzenet kommunikációjának tudatos tervezése lehet az egyház egyetlen felelősségteljes válasza.

„Tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket." (1Kor 1,21)
A kommunikációval, különösen annak stratégiai tervezésével komoly fenntartásaink vannak. Talán úgy gondoljuk, hogy túl nagy hangsúlyt fektet az emberi felelősségre és lehetőségekre, ahelyett, hogy Isten Igéjének erejében bízna. Ez feltétlenül igaz, ha idegen tartalmat közvetítünk az evangélium helyett, ha a kommunikáció azonos a manipulációval vagy a hazugsággal. A krisztusi üzenet hatékony megjelenítése mégis a keresztyénség kezdeteitől fogva az egyház elidegeníthetetlen feladata. Az evangélium átfogó közvetítése nemcsak napjaink népszerű kérdése, hanem már az ókorban is az egyik leghatékonyabb kommunikációs hálózattá tette a keresztyén gyülekezeteket. A reformáció pedig tudatosan élt a korabeli eszközökkel, a „nyomtatásra alapozott multimediális kampánya", nyolc év alatt több mint kétmillió példányban terjesztett röpiratai és röplapjai nagyban hozzájárultak fő üzenetei gyors terjesztéséhez. „Az egyházszervezet (...) eszköze és hordozója kell legyen az evangélium értéket, identitást és közösséget teremtő közvetítésének (kommunikációjának)" – fogalmazott az EJB első előterjesztése is. Mindez nem önmagáért való emberi vállalkozás, hanem az Isten kommunikációjában való felelős részvételünk, akinek tetszett, hogy emberi eszközöket vessen be az üdvösség munkálásában – még ha ez valóban bolondságnak tűnik is első látásra. Kérdés, hogy jó sáfárként hasznosítjuk-e az egyházi életünk minden szintjén kommunikációra fordított komoly erőforrásokat. Van-e közös üzenetünk, és eljut-e az a címzettekhez? Azonosítható-e egyházunk „profilja", vagy a széthúzás elmossa a kontúrokat?

Imádkozzunk azért, hogy egyházunk kommunikációjának törekvését befelé a bizalom, kifelé pedig a hitelesség jellemezze.
Imádkozzunk azért, hogy Pál indulata vezesse a felelősöket: „nem azt keresem, ami a tietek, hanem titeket magatokat kereslek."
Imádkozzunk a felelős sáfárságért, összefogásért egyházunk kommunikációjának különböző szintjein, hogy az üdvösség drága üzenete, Isten személyes hívása mind többeket elérhessen egyházunkon keresztül hazánkban.
Imádkozzunk, hogy életünkkel és bizonyságtételünkkel mi magunk is az evangélium kommunikációjának jó eszközei legyünk.

Egyházi Jövőkép Bizottság

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.