Imádkoztak az üldözött keresztényekért

2015. június 12., péntek

A szenvedő és üldözött keresztényekért szállt az ima 2015. június 7-én a budai Gellérthegyen. A Magyar Evangéliumi Szövetség – Aliansz szervezésében többek között református, evangélikus, baptista, metodista, pünkösdista gyülekezetekből érkezettek könyörögtek együtt megkülönböztetésben és valós életveszélyben élő testvéreikért a magyar történelemben elsők között vértanúhalált szenvedett Gellért püspök emlékművénél.

„A mai közös imádság jeladás, kiállás és tanúságtétel az Úr gondviselő szeretetéről" – mondta köszöntőjében és kezdő imájában az Aliansz elnöke, Szeverényi János. „Gyűlöli a gonosz mindazokat, akik követik Krisztust, éstiszta szívvel hordják magukban Isten képét. Harctéren élünk ezen a földön, de az Úrral együtt harcolunk, és ő a győztes" – mutatott rá egyházunk országos missziói lelkésze, hogy nemcsak Afrikában és Ázsiában dühöng a keresztényüldözés, hanem a világ minden pontján meg kell küzdeni a gonosz erőkkel.

Több keresztényt öltek meg a 20. században, mint az azt megelőző tizenkilencben összesen, a 21. szá- zadban pedig a kereszténység vált a leginkább üldözött vallássá – vázolta az üldözöttek általános helyzetét az Aliansz főtitkára. Horváth István szavai után az afrikai és az ázsiai országokban élő Krisztus-hívők fenyegetettségét mutatta be rövid blokkokban egy-egy felszólaló. Külön kitértek Irakra, Szíriára, Iránra és Pakisztánra. Szó esett az Európába menekültek helyzetéről, valamint a bicskei menekültmisszióról is.

Az imaalkalmon részt vett a Kárpátaljai Református Egyházkerület esperese, Seres János, aki Ukrajnát is könyörgésébe foglalta. Az imákat énekekkel kötötték össze az egybegyűltek. A kiscsoportos imádkozás után Hecker Frigyes nyugalmazott metodista szuperintendens áldása zárta a közös fohászkodást.

Walkó Ádám

Forrás: Evangélikus Élet

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió