Interjú Szőnyi Tamással

2012. március 25., vasárnap

Elsősorban gyülekezeti lelkipásztornak vallja magát Szőnyi Tamás, a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye új esperese. Hivatása során többször is lehetőséget kapott arra, hogy az ország, sőt a világ más pontjain szolgáljon, de mint mondja: a gyökerek, és Tiszáninnen sajátos lelkisége Borsodhoz láncolta. A bőcsi lelkész kihívást és lehetőséget egyaránt lát az új tisztségben.

Miért volt szükség időközi választásra Borsod-Gömörben?

A korábbi esperesi tiszt megszűnt. A hely megüresedett, és mint az egyházmegye főjegyzője, esperes-helyettese körülbelül egy éve be kellett, hogy álljak a mindennapi feladatok ellátásába. Először azt gondoltam, hogy ez egy ideiglenes dolog lesz, amit később átadhatok másnak. Aztán úgy döntöttünk, megvárjuk a presbiterválasztást, hogy az újonnan megalakult presbitériumok kapjanak törvényes felhatalmazást arra, hogy esperest válasszanak. Így ez egy törvényileg is elfogadott szolgálat, amit most folytatok.

A teljes cikket elolvashatják a tirek.hu oldalon

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió