Iskolaépítő öregdiákok

2018. június 11., hétfő

Öregdiákok segítségéből újult meg a Sárospataki Református Kollégium. Nemcsak a falakat, bútorokat, hanem a taneszközöket is le tudták cserélni. Ma már robotok és 3D-nyomtató is van az iskolában, amellyel világszínvonalú, modern képzést tudnak biztosítani az itt tanulóknak. Az öregdiákok támogatásából hamarosan elkészül a sportcsarnok, és már tervezik az uszodát is. De más terveik is vannak: a sárospataki refi az emigrációba szakadt magyar családok gyermekeit hazahívná tanulni, ezzel beindítva a fordított peregrinációt.

Négyszáznyolcvanhetedik tanévét zárja a Sárospataki Református Kollégium, ebből „legalább négyszáz éven át világszínvonalon működött, mert a hagyományokra támaszkodott, mégis folyton meg tudott újulni” – mondja Nagy-Baló Csaba igazgató, aki négy éve vezeti az intézményt. Azóta azon dolgozik munkatársaival, hogy a négyszáz évnyi színvonalhoz méltóan kormányozzák az intézményt. Azt vallják, az iskola fő feladata az oktatás, a nevelés és a hitre nevelés. Fontosnak tartják, hogy olyan tudást adjanak át, amellyel valóban boldogulnak az itt végzett diákok: így alakították ki a képzést, például felmenő rendszerben bevezették a kéttannyelvű és a reálirányultságú osztályokat. Előbbi természetesen a nyelvtudás erősítése miatt volt fontos – hiszen 2020-tól már csak középfokú nyelvvizsga birtokában lehet egyáltalán jelentkezni a magyar felsőoktatásba –, míg a reálosztállyal az orvosok, közgazdászok, mezőgazdasági pálya iránt nyitott diákok képzését akarták erősíteni. Mindehhez persze szinte újra fel kellett szerelni az iskolát, másrészt az épületeket is fel kellett újítani. Ehhez pedig segítségre volt szükség

Robotok is kerültek az iskolába

Az első segítséget nem is ők kérték: egy öregdiák besétált az igazgatóhoz, és megkérdezte, miben tudna segíteni. Először műszaki felszerelés beszerzésében támogatta volt iskoláját Sándor József, a Fémalk Zrt. Tulajdonosa, ekkor tízmillió forintért vehettek laptopokat és számítógépeket. Miután elégedett volt a támogató, látva, hogy jól használták fel a pénzét, további segítséget ígért. Ekkor megmutatták neki az iskola második emeletén lévő laborrendszert. Oda belépve azt mondta: ez ugyanúgy néz ki, mint amikor itt érettségizett 1964-ben. 154 millió forintra volt szükség a felújításra és felszerelésekre, végül 160 millió forint érkezett meg az utalással – idézi fel az igazgató. Így még a lépcsőházat is fel tudták újítani. Ezután pedig további 244 millió forintot adott a valamikori diák az iskola első emeletének és földszintjének teljes felújítására, így az iskola ma már megfelel a 21. századi elvárásoknak. A fejlesztések révén öt programozható robot, egy ipari oktatórobot és egy 3D-nyomtató is került az eszközök közé. Minden teremben van digitális tábla és elérhető a wifi-hálózat, hetven táblagéppel bővült az eszközpark, és mindenhová került új bútorzat is.

Jönnek az eredmények is

A fejlesztéseknek már érzik a hatását – mondja Nagy-Baló Csaba. Az idei tanévben számos versenyeredményt értek el a sárospataki diákok országos versenyeken is: megnyerték az olasz megméretést, harmadik helyet szereztek az angol szónokversenyen, és ott voltak a kémia-, a matematika- és a Kazinczy Ferenc Szép Magyar Beszéd-verseny döntőjében is – sorolja az igazgató. Hangsúlyozza: sok tényező együttállása indította be az iskolát, például az érdeklődő diákok tömege, az ösztönző környezet és az, hogy ma már minden lehetőség adott arra, hogy minőségi oktatásban részesüljenek a tanulók. Ösztöndíjat is kaphatnak: például azok, akik az országos kémiaverseny döntőjébe jutnak, Gyimóthy-ösztöndíjat és aranygyűrűt kapnak majd az évzárón.

Lelkileg is kiegyensúlyozott

Az adminisztratív vezető mellett kell egy lelki vezető is – ezt már a kez­detektől vallja Nagy-Baló Csa­ba igazgató, így létrehozta az intéz­mény­lelkészi pozíciót. Szerinte az is­kola gyülekezetként funkcionál. Az igazgató szerint „a fizikai és szak­mai fejlődés mellett a lelki fel­töl­tődés is fontos, hiszen akkor tud­nak teljes életet élni, ha lelkileg is kiegyensúlyozott emberekké vál­nak”.

Öregdiákok támogatásából sportcsarnok is épül

Nagy sporthagyományokkal bír a Sárospataki Református Kollégium, például itt épült meg az ország első tornacsarnoka. Ez jól mutatja, hogy évszázadok óta fontos a testedzés is a református oktatási intézményben – mondja Buzásné Nagy Gabriella, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Van csónakházuk, műfüves pályájuk, volt – és lesz újra – atlétikai pályájuk, és hamarosan átadják az új sportcsarnokot, amely az ország egyik, ha nem a legprofibb kézilabdacsarnoka lesz.

Erre nagy szükség van, hiszen az iskolának van kézilabda-szakosztálya, de jelenleg csak tornaszobájuk van, amely nem elegendő még az edzésekre sem, nemhogy a mérkőzések megrendezésére. Az iskola alapítványa tagja a Magyar Kézilabda Szövetségnek, a csarnok építésére így jogosultak voltak tao-támogatásokat fogadni. Kellett ugyan önerő, de a beruházás költségének javát három cég adta össze az adójából. A legtöbbet a Bilk Zrt. segített. A cég Wáberer György vállalkozó tulajdonában áll. A Forbes 2017-es listája szerint ő Magyarország tizenegyedik leggazdagabb embere, vagyona meghaladja a 86 milliárd forintot. Azt talán kevesebben tudják róla, hogy a Sárospataki Református Kollégiumban érettségizett. Öregdiákként döntött úgy, hogy támogatja egykori alma materét.

Nem öregdiák, mégis segít

A felújításokban szerepet vállaló Sándor József a csarnok létrejöttét is támogatta. Derczó István, a Weinberg 93 Zrt. tulajdonosa ugyan nem ebbe az iskolába járt, de pártolja az intézmény célkitűzéseit, és már tiszteletbeli öregdiáknak tartják. Azt mondja, azért számít neki az iskola ügye, mert fontos számára az utánpótlás nevelése. – Lelkileg és fizikailag is egészséges gyerekekre és így egészséges leendő technikusokra, mérnökökre gondolok. Az utánpótlás-nevelésben nagyon fontos szerepet töltött be a református kollégium – mondja. Kiderül: mindkét lánya a refi általános iskolájába járt, és reméli, hogy a legkisebb gyermeke is itt kezdi majd az iskolát. Arra a kérdésre, hogy mekkora összeggel támogatta a csarnok létrejöttét, azt mondja, „több tízmillió forintos a támogatás”.

Uszodát is építenek

Arról, mennyire általános, hogy az öregdiákok ilyen nagyságrendű összeggel támogatják az iskolát, Buzásné Nagy Gabriella azt mondja, nagy hagyománya van ennek, és arra is volt már példa, hogy új épületek készültek el így. Így van például Mudrány Tápintézetük, azaz menzájuk, amelynek megépítését Mudrány András segítette elő. Hasonló módon itt is megjelenik majd a legnagyobb adományozó a sportcsarnok nevében, hiszen Wáberer György Sportcsarnok lesz a létesítmény neve. – Ez nem az adományozó dicsőítéséről szól, hanem arról, hogy példát mutassunk: így is lehet támogatni az iskolát – teszi hozzá Buzásné Nagy Gabriella. A csarnok szinte már készen van, az ünnepélyes átadása június 24-én lesz.

Az öregdiákok támogatása nem csak a csarnok felépítésére szólt. Már újabb projektbe is belekezdtek – mondja Nagy-Baló Csaba igazgató. Az iskola kertjében, 2200 négyzetméteren terül majd el az iskola uszodája, amely egy harminchárom méteres, nyolcsávos szabványmedencét és wellnessrészleget is magába foglal majd. – Szerencsések vagyunk, hogy ilyenek a sárospataki öregdiákok. Mindig kitermelődött az a réteg, amelyik segítette az iskolát. Reméljük, ez a továbbiakban is így lesz – teszi hozzá.

Fordított peregrinációt indítanának


A 17. századtól kezdve néhány évet külföldön tanult a protestáns diákok egy része, hogy aztán hazahozza tudását és a legfrissebb szakirodalmakat – ezt hívjuk peregrinációnak. Nagy-Baló Csaba azt mondja, ők a jelenlegi helyzetben megfordítani szeretnék a peregrinációt, és az emigrációban élő magyarok gyermekeit szeretnék hazahívni, akiknek a szaktantárgyakon túl emelt szintű magyar nyelvű képzést biztosítanának, és a Sárospatakon eltöltendő öt év alatt a magyar kultúra számos szegmensével megismertetnék őket. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy Ausztráliától Kanadáig, az Amerikai Egyesült Államoktól Svédországig jöhetnének magyar származású gimnazisták Sárospatakra. Az igazgató nagyon bízik benne, hogy a 2019/20-as tanévben már elindíthatják az első ilyen osztályt.

Hegedűs Márk, fotó: Kapás Csilla

A riport megjelent a Reformátusok Lapja 2018. június 10-i számában.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.