Ismerős zenei csemege

2018. május 29., kedd

Bár a Múzeumkert felújítási munkálatai miatt az ötszáz fős fesztiválkórus hagyományos fellépése elmaradt, azért így is nagyon gazdag programmal várta látogatóit a XV. Református Zenei Fesztivál május 24. és 27. között a Ferencvárosban. Összeállításunk a vasárnapi nap képeiből.

A szabadtéri koncertek ezúttal is a Bakáts téren felállított színpadon zajlottak, itt csütörtöktől vasárnapig váltották egymást a különféle stílusú zenét játszó együttesek. Egy-egy énekhangba valóban bele tudott feledkezni az ember.

Több mint ötven színvonalas zenei és kulturális programmal készültek idén a szervezők, köztük olyan visszatérő vendégekkel, mint a Muzsikás, a Vujicsics, a Sebő és a MAKÁM együttes, de az Ismerős Arcok, a Misztrál és a Kaláka is tiszteletét tette a Kárpát-medence magyar reformátusságát megmozgató fesztiválon. 

A péntek esti zenés áhítatnak és a szombati orgonakoncerteknek a Kálvin téri református templom adott helyet. A hangulatos zsoltáros-fáklyás felvonulást követő áhítatot idén Fazekas László felvidéki püspök tartotta, orgonán pedig Michael Harris skót egyházzenész játszott.

2018-ra úgy fognak emlékezni, mint arra az évre, amikor felújítási munkálatok miatt elmaradt a fesztivál emblematikus programja, a több száz fős kórus éneklése a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőjén. Azért idén sem maradunk református énekek nélkül, a hagyományos hangversenyt július 7-én tartják a Művészetek Palotájában.

Vasárnap este koncertet adott a Központi Református Kórus is. A jelenleg harminctagú csapat Berkesi Sándor, a debreceni Kántus vezetőjének javaslatára jött létre 2016 februárjában, és éppen a Református Zenei Fesztiválon mutatkozott be. Első, Kálvin téri fellépésükről mi is írtunk.

Nemcsak Bizják Gábor és a Rackajam szólaltatott meg kürtöt, a hétvégén fellépett a Bocskai István Református Oktatási Központ Egressy Béni Művészeti Középiskola fúvószenekara, a Légierő veszprémi zenekara és a Cantores Ecclesiae rézfúvós együttes is közreműködött a négynapos program során.

Az idén húsz éves Misztrál együttes fellépése mára szinte elmaradhatatlan része lett a Református Zenei Fesztivál repertoárjának, ezúttal azonban Heinzinger Mika a Ráday-kollégium dísztermében is a közönség elé állt Vedres Csabával és Gyermán Júliával.

Jazz, rock, népzene, világzenei és egyházi dallamok jól megférnek egymás mellett a már 15 évadot megélt programsorozaton, nem csoda hát, hogy ilyen különleges hangszereket is látni a fellépők kezében.

Az egy ideje már a jól bevált receptet követő fesztivál idén is képes volt megszólítani közönségét, kicsik és nagyok egyaránt megtalálták a kedvükre való csemegét.

Összeállította: Feke György – Szarvas László (reformata.sk)

Fotó: Varga Gábor Vargosz

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.