Ismét elindult az adománygyűjtés

2015. november 24., kedd

A Kárpát-medence református iskoláinak tanárai és diákjai 2010 óta minden év végén adománygyűjtést szerveznek. A Kárpát-medencei Református Oktatási Alap céljaira befolyt összeg rendeltetése, hogy segítséget nyújtson nehéz helyzetben lévő, Magyarország határain kívül működő református oktatási/nevelési intézményeknek, illetve segítse ilyen intézmények elindítását.

Az alap felhívására 2014-ben száztíznél több Kárpát-medencei református oktatási intézmény vett részt az adománygyűjtésben, és összesen 15 115 925 forint adományt gyűjtöttek – tájékoztatta honlapunkat Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnok, a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap adománygyűjtésének koordinátora. Mint elmondta, a Magyar Református Egyház saját költségvetéséből 11 millió forinttal egészítette ki az adományt.

Öt kiemelt pályázat 14 millió forint támogatást kapott, tizennyolc pályázó pedig összesen 11 425 000 forint támogatást. Az alap a Zilahon megrendezett Kárpát-medencei Református Középiskolák Találkozója és a Bácskossuthfalván megtartott Kárpát-medencei Református Tanévnyitó szervezését egyenként 400 ezer forint összeggel támogatta.

Elkötelezve a Kárpát-medencei magyar református egység ügye mellett

Ábrám Tibor arra is felhívta a figyelmet, hogy idén ismét indul az adománygyűjtés. „Kérjük és buzdítjuk a református intézmények pedagógusait, tanulóit és a szülők közösségét, hogy vegyenek részt a 2015. évi adománygyűjtésben!" – fogalmazott a főgondnok.

Idén is három célt szolgál a gyűjtés: a végvárprogram magyar református óvodák és általános iskolák indításában segít, míg a megmaradási program a református intézmények működését támogatja, melyek egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben kapnak állami támogatást. A Magyar Bibliatársulattal együttműködve pedig minden Kárpát-medencei refis kilencedikest megajándékoznak egy újfordítású Bibliával. „Köszönjük, hogy pedagógusaink és intézményeink fontosnak érzik a testvéri segítségnyújtást, és elkötelezettek a Kárpát-medencei magyar református egység ügye mellett" – olvasható a 2015. évi adománygyűjtés valamennyi Kárpát-medencei püspök és főgondnok aláírásával ellátott felhívásában.

A kiemelt pályázatok idén a következők:
- Iskolabusz vásárlás – Érsekkétyi Református Alapiskola és Óvoda (Felvidék)
- Két tanterem technikai felszerelése – Kolozsvári Református Kollégium (Erdély)
- Informatikai labor géppark cseréje – Zilahi Református Wesselényi Kollégium (Királyhágómellék)
- Református Óvoda épületének kialakítása – Maradék (Délvidék)
- A Nagydobronyi Református Líceum felújítása (Kárpátalja)

A részletes tájékoztatót és az adománygyűjtéssel kapcsolatos anyagokat a kapcsolódó letöltések között (cikkünk mellett jobbra) találják.

reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.