Isten eszközei

2015. július 17., péntek

Sárospatakon tartották a Magyarországi Református Nőszövetség idei országos konferenciáját Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony emlékére. Július 10. és 12. között előadásokkal, sokszínű kulturális és zenei programokkal várták a résztvevőket, határon túlról is. A találkozót a Sárospataki Református Egyházközség az Országos Református Nőszövetséggel közösen szervezte.

Négy magyarországi, és ugyanennyi határon túli, a vajdasági, a kárpátaljai, a felvidéki és a királyhágómelléki egyházkerületek nőszövetségei gyűltek egybe a hétvégén Sárospatakon, hogy fejet hajtsanak I. Rákóczi György erdélyi fejedelem felesége, Lorántffy Zsuzsanna emléke előtt, aki meghatározó szerepet játszott a Bodrog-parti város életében. Neve szorosan összefonódott a magyar iskolák és a nemzeti kultúra 17. századi fejlődésével, és az sem véletlen, hogy a nőszövetségek példaként tekintenek munkásságára.

„Ha kellett, tudott háttérben maradni, jeltelen hűséggel, Isten dicsőségére szolgálni, másrészről emelt fővel nyilvánosság elé lépni és tudatosítani a széles világ előtt Isten megtartó kegyelmét" – mondta méltatásában Fodorné Nagy Sarolta főszervező, aki szerint a nagyasszony emlékére rendezett konferencia erősíti a református identitást, az egészséges öntudatot és a nemzeti, keresztyén értékeket, ugyanakkor találkozási lehetőséget kínál a gyülekezetek női tagjai számára.

A rendezvény fővédnöke Vargáné Sántha Szilvia, a nemzetgazdasági miniszter felesége volt, aki a pénteki megnyitóra érkezett Sárospatakra. A találkozó másodnapja Csomós Józsefné lelkipásztor igehirdetésével kezdődött a sárospataki református templomban. A sikerorientált világról beszélt, amelyben szinte kivétel nélkül mindenki, vállalkozó, orvos, tanár, lelkész, de a nőszövetség is eredményekre törekszik.

Az ApCsel 19:11-18. alapján rávilágított: minden eredmény hátterében az élő Isten áll, mi pedig eszközök vagyunk a kezében. „Fontos, hogy felismerjem: szükség van a kezemre, lábamra, nyelvemre, gondolataimra, mert Isten csodákat kíván tenni általam. Pál szolgálata azért volt eredményes, mert egész személyiségét átengedte Krisztusnak, és ennek az erőnek a szolgálatába állította életét" – fogalmazott az igehirdető, aki szerint Krisztus nélkül sikertelenek lesznek próbálkozásaink. „A nőszövetségek igazi csodákra képesek, hisz lehetőségük van elfogadni, életükbe engedni minden csodák forrását."

A házigazda részéről többen is köszöntötték a résztvevőket, köztük Fodor Ferenc, a sárospataki református gyülekezet lelkipásztora és Mészáros István, a Zempléni Református Egyházmegye esperese, aki a szívek megnyitásáról és az egymásra való odafigyelés fontosságáról beszélt.

Az istentisztelet folyatásában Dr. Dienes Dénes egyháztörténész professzor Lorántffy Zsuzsanna kegyességéről, életútjáról és személyiségéről tartott előadást, Dr. Szabó Judit reumatológus- és fizioterápiás szakorvos pedig a test és lélek kapcsolatáról beszélt.

Ezek után P. Tóthné Szakács Zita országos nőszövetségi elnök vezetése mellett mutatkoztak be a Kárpát-medencei egyházkerületek nőszövetségei, köztük a legfiatalabb Vajdasági Nőszövetség, amely hivatalosan három hónapja kezdte meg működését. Az összetartozás jegyében, összevont kórusban a Glória szálljon a mennybe fel kezdetű ének is felcsendült.

Az istentisztelettel még korántsem értek véget a találkozó programjai, délután lehetőség nyílt a Sárospataki Református Kollégium bejárására, az Országos Csipkeverő Egyesület kiállításának megtekintésére, a Loránttfy-hímzőműhellyel kapcsolatos előadás meghallgatására, de volt borkóstolás és csoportos beszélgetés is. Este jótékonysági koncertet tartottak a Jerikó Rézfúvós Együttes, Dr. Svébisné Juhász Márta előadóművész és Gyüre Bálint orgonaművész közreműködésével.

A találkozó tiszteletére egy kötetet is megjelentettek, amely Lorántffy Zsuzsanna korából származó, 17. századi recepteket tartalmaz egy csipetnyi kultúrtörténettel, gasztronómiai kalauzzal és a Rákóczi-udvar protokoll szokásaival, de az udvari pap asztali áldását is fellelheti benne az olvasó.

Kojsza Péter

Forrás: tirek.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió