„Istennel erős csapat vagyunk” – ifjúsági imakönyv a foci vb-re

2010. március 25., csütörtök

altSokak számára az idei nyár legfőbb attrakciója és élménye a foci világbajnokság lesz. A Német Futball Szövetség a dél-afrikai hatalmas eseményre még ifjúsági imakönyvet is kiad.

 

Idén lesz harmadik alkalommal, hogy a Német Futball Szövetség ifjúsági imakönyvet ad ki. A könyv címe: „Istennel erős csapat vagyunk”, s kifejezetten az a célja, hogy kapcsolatot építsen ki a sport és a hit között. Az egyes rövid fohászok, imák, gondolatok megfogalmazásából sportolók is kivették részüket, például Arne Friedrich vagy Pjotr Trochovszki, a tréner jógi Löw, vagy a menedzser Oliver Bierhoff. Az imakönyv központi üzenete: Isten az élet nagy mérkőzésein mindig jelen van. Az 59 oldalas, gyűrésnek is ellenálló imakönyv a Buztton és Becker Kiadónál jelent meg. Minden eladott példány után fél euró a Robert-Enke Alapítványnak megy, ami a depresszió kutatásával és kezelésével foglalkozik. Az EKD, a Németországi Protestáns Egyház mellett a Kickoff nevű szervezet is segít a fociélmény fokozásában. Missziói feladataként végzi annak tudatosítását nemzeti és nemzetközi keresztyén hálózatain keresztül, hogy a foci és a hit, jelképes összefüggéseiben és valóságos megjelenésében is, összetartozik a szurkolók milliói számára. A gyülekeztetek, templomok várják szerte Németországban a szurkolókat kivetőik elé, ahová a keresztyének akár nem keresztyén szomszédjaikat is meghívhatják, szeretettel látják őket. (livenet.de, ch – 2010-03-24- dr. békefy – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.