Jövevények és vándorok

2016. december 01., csütörtök

Megjelent Bodoky Richárd: Jövevények és vándorok – Családtörténeti töredékek a kezdetektől 1870-ig című könyve.

Bodoky Richárd (1908–1996) református lelkész, író az 1960-as évek második felében kezdte el írni Jövevények és vándorok című könyvsorozatát, amely egy szokatlanul épen fennmaradt családi levéltár anyagaira támaszkodik. Munkái azonban a rendszerváltásig nem jelenhettek meg. A Luther Kiadó gondozásávan napvilágot látott kötet a sorozat első két részét adja közre, amelyben a történelmi előzményekből kiindulva egy sokáig elhallgatott korszakot tár fel a 19. századi osztrák és magyar protestáns egyházak történetéből.

A dokumentumregény mesterien fonja össze a szereplők életének hol párhuzamosan futó, hol széttartó szálait, beleszőve mindazon ismereteket is, amelyek a grazi evangélikus gyülekezet, a pesti német ajkú református leányegyház, az utóbbi által alapított Bethesda-kórház és a szereplőkkel rokonságba kerülő Ganz Ábrahám gyáriparos sorsával kapcsolatban a családi iratokból napvilágra kerültek.

 A kötetet 2016. december 14-én mutatták be a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának dísztermében. „Egy egyedülálló történeti és levéltári anyag regényes és irodalmi feldolgozását veheti kézbe az olvasó. Egyedülálló, mert az arisztokrata családokat és néhány politikus családot leszámítva, nem ismerünk ilyen egységesen és épen fennmaradt polgári archívumot Magyarországon, mely a könyv alapját adja – méltatta a könyv értékét Géra Eleonóra történész. – A könyv szereplőinek regényes életútja Ausztrián, Skócián, Németországon, Svájcon át, egészen Libanonig eljut. A kötet nem csak egy romantikus családtörténet, de a 18-19. századi magyar társadalomtörténet, egyháztörténet, ipartörténet, politikatörténet és nőtörténet egyedülálló forrása is."

Frissítve: 2016. december 21.

Forrás: evangelikus.hu, kre.hu

Istent keresem

Jak 1,9–18

„Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim:...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →