Jövőt a rászoruló tehetségeknek

2015. november 27., péntek

Kiválasztották azt a száz tehetséges gyereket, akik a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) Nyilas Misi Ösztöndíj Programjának támogatottjai lesznek az idei tanévben. A magyar és határon túli, kiemelkedően tehetséges, ám szociálisan hátrányos helyzetű magyar tanulók pályázatait többek között Szinetár Dóra színésznő, Lackfi János író, Gergely István olimpiai bajnok vízilabdázó, Rátai Dániel feltaláló és Agócs Írisz grafikusművész értékelte.

A szeptemberben kiírt, ötmillió forintos összdíjazású pályázatraazoknak a tanulóknak a jelentkezését várta Szeretetszolgálat, akik anyagi akadályok miatt nem tudják kibontakoztatni tehetségüket. Több mint négyszáz pályázat érkezett Magyarországról valamint Ukrajna, Szerbia, Szlovákia, Románia és Horvátország területéről. A tanulók többsége művészeti ágban indult a támogatásért, főleg zene és képzőművészet területén, de sokan kiemelkedő sportteljesítményük vagy tanulmányi eredményük miatt esélyesek az ösztöndíjra.

A kezdetben havi 5000 Ft összegű hozzájárulást a szerencsés pályázó különórára, eszközkölcsönzésre használhatja fel, de fedezheti belőle a versenyek, fellépések alatt felmerülő költségeket, vagy akár kiállítások belépődíjait is. Az ösztöndíj összegét, valamint az ösztöndíjasok számát a segélyszervezet az elkövetkezendő tanévekben emelni szeretné, annak függvényében, milyen támogatottságnak örvend a program, sikerül-e a támogatókat adományozásra, és a tehetséges segítésére ösztönözni.

Az idei pályázatokat értékelő bizottság tagjai – Pál Sándor az MRSZ kuratóriumának elnöke, Szinetár Dóra, Lackfi János, Gergely István, Rátai Dániel, Agócs Írisz – november 26-án választották ki a nyerteseket. Köztük van Kovács Dani ifjú hegedűművész, a Fölszállott a páva című tehetségkutató műsor kárpátaljai versenyzője is, aki a műsorban már bizonyította tehetségét, így – a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap és az MRSZ együttműködésének értelmében – automatikusan bekerült a támogatottak közé.

jobbadni.hu, fotó: Vargosz

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.