Kálvin magyarázatai a Korinthusi levelekhez

2015. szeptember 20., vasárnap

Megjelent a Református Egyházi Könyvtár következő két kötete.

A Református Egyházi Könyvtár új folyamának nyolcadik és kilencedik darabjaként megjelent Kálvin János magyarázata az első és a második Korinthusi levélhez.

Kálvin 1546-ban fejezte be az első Korinthusi levélhez írott kommentárját. A levél tartalmát összefoglaló Argumentumban már előre jelzi magyarázatának fő hangsúlyait, ezek: az evangélium életváltoztató hatalmának bemutatása, a hamis tanítók és tanítások leleplezése és feltartóztatása, az egyház békéjének és egységének szolgálata, de leginkább az, ami Pál egyetlen célja is volt: hogy „ő maga és mindenki más alászálljon, Krisztus pedig uralkodjék" – írja Bogárdi Szabó István a Buzogány Dezső-féle fordítás előszavához.

Az ugyanabban az évben befejezett második Korinthusi levélhez írt kommentárt Szabó András (1871–1957) székelyudvarhelyi klasszika filológus fordította magyarra. A kéziratban maradt, nem teljes szöveget Bogárdi Szabó István dolgozta át.

A Magyarországi Református Egyház Zsinata 2007-ben határozatba foglalta az évtizedekkel ezelőtt leállt Református Egyházi Könyvtár, közkeletű nevén a Parókiális Könyvtár-sorozat folytatását. A könyvsorozat több mint százéves kezdeményezés, az 1881-ben megalakult egységes magyar református egyház létrejöttével fölvetődött a közös örökség további ápolásának feladata is. Az ebből a célból életre hívott sorozatban több mint húsz kötet jelent meg, s éppen Kálvin János kommentárjainál állt meg a hatvanas években.

A sorozat a Kálvin Emlékbizottság és a Kálvin Kiadó gondozásában indult újra 2011-ben, Kálvin újszövetségi bibliamagyarázataival, 2014-ben pedig az Istitutio új fordítása is napvilágot látott. A Zsinat döntése értelmében a magyarországi református gyülekezetek jelképes összegért, a teljes ár tíz százalékáért kaphatják meg a Parókiális Könyvtár köteteit. 

reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.