Kálvin-napok voltak Felsőháromszéken

2014. július 08., kedd

Június 30. és július 5. között rendezték meg a hatodik Kálvin-napokat a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében. Hat napon át különböző korosztályokat célzó, tematikus napokat tartottak Szörcsén, Bitán, Papolcon, Kézdivásárhelyen, Sepsibesenyőn és Orbaiteleken.

Csodákról játékosan

Több mint 170 gyerek gyűlt össze Felsőháromszék 23 településéről Szörcsén hétfőn, a Kálvin-napok rendezvénysorozat első találkozóján. A foglalkozások nyolc helyszínen zajlottak, a kicsik kreatív foglalkozásokon szereztek ismereteket Jézus csodatevéseiről.

Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperesének köszöntése után Gáspár Erika helybéli lelkész áhitata után eligazították a vendégeket, a különböző gyülekezetekből érkező gyerekek külön-külön csoportba kerültek, hogy ezzel is elősegítsék a barátkozást a települések között.

Az egyházmegye lelkészei és önkéntesei segítségével zajlottak a foglalkozások a falu több pontján, amelyeken Jézus Krisztus csodatételeit dolgozták fel. Az óvoda épületében a vak meggyógyításáról beszéltek, miközben éneket tanultak és játszottak a kicsik.

Az iskolában négy foglalkozás is zajlott: a vízen járás csodatétellel kapcsolatban a gyerekek „igazi" hajóban ültek, a padokkal körbefogott járműben utazva tapasztalhatták meg a bibliai eseményt, vízen járásuknak pedig csak a fantázia szabhatott határt. A kánai menyegző és az ötezrek megvendégelése is szóba került, a parókia udvarán pedig Barabás Béla helybéli tanító segítségével fára festett művek készültek.

Az imateremben a kislány feltámasztásáról volt szó, amely során őszintén beszélgettek az elmúlásról, a halálról és a feltámadásról egyaránt. Orbán Imola, a Bóbita Egyesület vezetője bizalom- és csapatépítő játékokkal szórakoztatta a kicsiket.

A foglalkozásokat ebéd követte, amelyet a helyi nőszövetség és a fiatalokból álló önkéntesek készítették el a gyerekek számára. Az esemény a hallottakból összeállított Ki mit tud? vetélkedővel ért véget.

Ifjúság kontrasztban

Létszámban a fiatalok sem maradtak alul a Kálvin-napok rendezvénysorozat számukra szervezett eseményén, kedden 28 gyülekezet 160 tinédzsere töltötte tartalmasan a napot Bitán, ahol a csapatjátékokon kívül multimédiás interaktív kiállításon is részt vehettek.

A délelőtti áhítatot és az IKE-karaván zenés műsorát követően a fiatalok több helyszín tevékenységei közül válogathattak: volt, aki ütőt ragadott, és a székely baseballnak nevezett méta nevű játékba kapcsolódott be, volt, aki interaktív feladatsorokban különleges dolgokat gyűjtögetett, de olyan is akadt, aki az IKE-karaván által bemutatott Kontrasztkiállításra látogatott el.

„A multimédiás tárlat olyan témaköröket érint, amelyek elgondolkodtatják a fiatalságot. A preventív üzenetű plakátok, fotók, kisfilmek kiállítása eredetileg a magyarországi – azon belül a kisvárdai – református egyház és a rendőrség közös kampánya nyomán látott napvilágot, három évig állandó tárlatként működött az anyaországban, idén pedig Erdély-szerte bemutatjuk" – mondta el Tussay Szilárd, az IKE-program koordinátora.

A válásról, abortuszról, függőségekről, családon belüli erőszakról és öngyilkosságról szóló, felrázó képsorokat a megváltás szobája követte, az ifjak pedig egy-egy szakértő segítségével dolgozhatták fel gondolataikat.

A nők a család alapkövei

Nőszövetségi konferenciával folytatódott a felsőháromszéki Kálvin-napok szerdán, Papolcon. Az egyházközségek nőtagjai istentiszteleten, a családi keresztyén életről szóló előadáson és közös beszélgetésen vettek részt.

Csaknem 160 résztvevővel kezdődött el az istentisztelet, melyet Babos-Barabás Berta Erika sepsibesenyői református lelkésznő tartott. Alapigéjében arra hívta fel a figyelmet, hogy „az asszonyi bölcsesség építi a házat". Hangsúlyozta, ha csak a férfiakra bízzuk a ház felépítését, lehet, hogy nem lesz elég otthonos és meleg, hiszen a nők jelentik a család számára az alapot.

„Mi, nők először gyerekünket, férjünket, családunkat akarjuk 'felépíteni'. Pedig mindent önmagunkkal kellene elkezdeni: ha szeretni akarsz, először önmagadat szeresd, mert ha rosszul szereted önmagad, mások felé is hasonlóképpen viszonyulsz" – emelte ki prédikációjában a lelkésznő. A családon belüli erőszakról szólva elmondta, túl kell fejlődnünk az otthonról tanult tehetetlenséget, és arra bíztassuk az új generációt és önmagunkat is, hogy nem kell mindent eltűrni.

Az istentiszteletet követően Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese köszöntötte az egybegyűlteket, megköszönve azt a lelkesedést és gondoskodást, amelyet évről-évre tanúsítanak a nőszövetség tagjai a Kálvin-napokon. „Arra kérem a jelenlévőket, az elkövetkezőkben is mutatkozzék meg ez az odaadás, munkálkodás, adjuk át a stafétát ifjainknak, hogy tovább éljen a közös együttlét öröme" – hangzott el.

Ezt követően felszólalt Váncza Lajos helybéli lelkipásztor, aki a papolci templom történetét mesélte el, Gáspár Erika szörcsei lelkész a református egyházkerület nőszövetségének tulajdonába került bonyhai Bethlen-kastély felújítását támogató téglajegyekről beszélt, Bardócz Tímea nőszövetségi elnök pedig a közös munka általi feltöltődést fejtette ki köszöntőjében.

Bethlen Fruzsina grófnő az Erdélyi Református Egyházkerületnek adományozta az impozáns épületet a hozzá tartozó területekkel, erdőkkel, amelyet a kerület vezetősége használatba adott az erdélyi református nőszövetségnek. Az egyházkerület már 2011-ben felújította a bonyhai Bethlen-kastély tetőszerkezetét, így az épület nem ázik be, ablakai be vannak szegezve, hogy senki ne tehessen kárt belsejében. Bent azonban a vakolat mállik, a termek plafonja néhol beszakadt. A legfontosabb tennivaló az épület felújítása és rendeltetésének megtalálása. Ehhez járulnak hozzá a nőszövetség tagjai anyagilag, Erdély-szerte öt lej értékű téglajegyek árusításával, melyek a papolci nőszövetségi konferenciára is eljutottak, és – hála az adakozó kedvű felsőháromszékieknek – a konferencia szünetében nagyon gyorsan fogytak.

Délután Orbán Judit lelkésznő és Gergely-Kovács Kata tanítónő a hagyományos és keresztyén életmódról tartott előadást, melyet csoportos beszélgetés és ebéd követett. Az eseményen minden gyülekezet megjelent tagjai közös csoportképet készítettek, mely emlékezteti őket az együtt eltöltött időre. Az egyházmegye nőszövetségi vándorzászlóját is átadták a házigazda tagoknak, Kézdimárkosfalva után most egy éven át Papolc templomát díszíti a lobogó.

Kálvin tanairól érthetően

Idén Kézdivásárhely volt a házigazdája a Kálvin-napok keretében megtartott presbiteri konferenciának, melyre több mint száz atyafi látogatott el a felsőháromszéki gyülekezetekből. Az eseményen bemutatták Lőrincz István marosvásárhelyi lelkipásztor Istennel kezdeni című kötetét is.

Az istentiszteleten nt. Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, Brassó megyei esperes a szabad akaratról beszélt. Példájában az alkohol rabjaiként élő embereket hozta fel, akik láttán felmerül bennünk a gondolat: ha Isten által minden eleve elrendeltetett, miért, hagyja, hogy ilyesmi történjen? „Az isteni beavatkozás indirekt módon, a mi akaratunkon keresztül történik, mi pedig a hit által térhetünk a jó útra" – hangsúlyozta a lelkész.

Ezt követően Gerendi Attila, a presbiteri szövetség elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese beszélt a Kálvin-napok fontosságáról. Arra kérte a presbitereket, vállalják fel az eseményt és annak folytatását részvételükkel, hiszen ez jó alkalom az egyházi élet megerősítésére.

Lőrincz István A predestináció tana Kálvinnál címmel tartott előadást, amelyben a gyakorlati kérdésekre kereste a választ. „2009-ben, amikor a Kálvin-év elkezdődött, úgy éreztem, részt kell vállaljak benne, ezért három előadást is tartottam. Kálvin alapvető tana a predestináció, ezért ennek a témának jártam utána. Egyrészt magamban is tisztázni szerettem volna néhány kérdést, másrészt fontosnak tartottam a presbiterek számára is segítséget nyújtani ezen témák feldolgozásában. A legfontosabb, hogy erősödjön meg a hitünk abban, hogy Isten kiválasztott minket az ő szolgálatára" – mondta az előadó. A bibliai igéket két részre osztotta, szerinte vannak értelmi és hitbéli események benne. „A szentháromság tana például a hitnek szól, hiszen értelemmel nehezen fogható fel, hogy létezhet Isten egyszerre, mint Atya, Fiú és Szentlélek" – emelte ki.

Az Istennel kezdeni című könyv bemutatóján elhangzott: ez egy olyan kötet, amely közérthető hitigazságokat tartalmaz, egy olyan népi dogmatika, amelyben benne van mindaz, amit a református egyház tanít.

Szegedi László generális direktor a sepsiszentgyörgyi református világtalálkozóról is említést tett, elmondva: „Az Erdélyi Református Egyházkerület számára fontos a kálvini élet tanítása, hiszen ez határozza meg a református egyházat. Az, hogy Romániában, 2014-ben engedélyezték Kálvin János egészalakos szobrának felállítását Sepsiszentgyörgyön, azt jelzi, nemcsak a magyarság, hanem az egész nyugati társadalom számára alapot jelent Kálvin János munkássága. Évszázados hiányt pótol ez az emlékállítás, és az együtt ünneplés erősíti jelenlétünket a Kárpát-medencében, ugyanakkor üzenet is a világnak, hogy történelmet nem lehet írni a keresztyén magyarság nélkül" – hangsúlyozta az elöljáró.

Fiatalok helye a világban

A Kálvin-hét ötödik napján, pénteken először szervezték meg a rendezvény életében a konfirmándusok találkozóját Sepsibesenyőn. A 16 gyülekezetből érkező több mint 100 hetedik-nyolcadik osztályos lelkészek és önkéntesek vezetésével arra keresték a választ, mit jelent a család és a gyülekezet tagja lenni.

Balogh Zoltán Kézdi-Orbai esperes köszöntőjében kifejtette, konfirmándusnak lenni különleges helyzet, pedig nincs benne semmi rendkívüli. „Mindannyian átestünk ezen, még mi, a lelkészek is, most pedig számotokra szeretnénk különlegessé tenni azt az alkalmat, mikor teljes, önálló tagjává váltok gyülekezeteteknek" – mondta Balogh Zoltán. Arra kérte a fiatalokat, őrizzék meg szíveiket, legyenek befele hallgatók, akik mindig észreveszik, szívük mit diktál.

Babos-Barabás Berta Erika helybéli lelkipásztornő arról beszélt, milyen kicsinek lenni és naggyá válni. „Ne feledjétek, mindenekelőtt akkorák vagytok, amekkorának tartjátok magatokat! – figyelmeztetett a lelkésznő."

A délelőtt folyamán hét csoportra oszlottak az ifjak, az önismereti játékokkal fűszerezett foglalkozásokon arra keresték a választ, hol van a fiatalok helye ma a világban. Megtárgyalták, mi a szerepük a családban, a gyülekezetben és a társadalomban egyaránt. Ebéd után a Legyen ön is milliomos nevű kvízjáték mintájára vetélkedőt tartottak, ahol a hét csapat bibliai kérdésekre kellett válaszoljon.

Látható volt az ige

A barátosi Ferencz Ernő Fúvószenekar hívogatójával kezdődött el az idei Kálvin-napok záró eseménye szombaton, Orbaiteleken. A Kézdi-Orbai Református Egyházmegye és a Háromszéki Mára Szociális és Közművelődési Egyesület rendezvényén csaknem 1500 ember látogatott el, 27 település nevezett be a főzőversenyre és kilenc gyülekezet kórusának műsora csendült fel a templomban.

Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese a 10 órától kezdődő istentiszteleten kifejtette, az ennyi embert megszólító események során úgy érzi, Kálvin János tanításai nemcsak szóban hangzanak el, hanem ott vannak cselekedeteinkben is, az együtt ünneplésben, amikor Isten nevében gyűlünk össze.

A prédikációt követő úrvacsorai ágendát Incze Hunor helybéli lelkipásztor tartotta, aki arra emlékeztette a gyülekezeteket, hogy a hallható ige mellett tegyük magunkévá a látható igét is, amely nap mint nap megtörténik az életünkben. „A mai nap is a látható igéről szól, hiszen úgy vagyunk most együtt, mint a tanítványok, akik magától, Jézustól részesültek az úrvacsora sákramentumában" – hangsúlyozta a lelkész.

Az úrvacsorai szertartás után Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik önzetlen segítséget nyújtottak a Kálvin-napok megszervezésében. „Egészségesen megterhelő héten vagyunk túl, amely tele volt olyan pillanatokkal, amikor bizonyságot kaphattunk egymás iránti szeretetünkről, fiataljaink elhivatottságáról és gyermekeink lelkesedéséről. Ezekkel az élményekkel a szívünkben éljük tovább hétköznapjainkat is" – mondta az esperes.

Miközben a gyülekezeti sátrak alatt javában elkezdődött a főzés, a templomban kilenc település (Papolc, Felsőcsernáton, Kovászna I., Dálnok, Székelytamásfalva, Kézdivásárhely, Páké, Lécfalva és Kovászna II. Vajnafalva) kórusai találkoztak, a hozzáértő tagok énekeinek felcsendülése szívet melengető érzéssel töltötte el a hallgatóságot.

Mint minden évben, idén is csatlakozott a gyülekezeti naphoz Felsőcsernáton magyarországi testvértelepülése, Túrkeve, akik egy hagyományos, kunsági pásztorétellel, topogóval készültek és azt is megmutatták, hogyan lehet igazán ízletes köleskását készíteni.

A szebbnél szebb terítékek mellett ételkészítésben is kitettek magukért a jelenlévők, a legkülönbözőbb receptek és elkészítési módok szerint készítették elő a zsűrizésre szánt ételeket. Közkedvelt volt a gulyás, a disznó- és csirkehús, a gombás köretek, de szinte nem akadt olyan csapat, amely nem házi kenyérrel kínálta az ínycsiklandó ételeket.

Dr. Daragus Attila, Torja község polgármestere, mesterszakács feleségével együtt vállalta idén is a zsűri szerepét, a pontozásban fontos volt az íz, de odafigyeltek a terítékekre, az alapanyagokra és a higiéniára is. Elmondása szerint évről-évre egyre nehezebb felállítani a rangsort, így annyi érmet osztottak ki, amennyit csak lehetett.
Végül tíz arany-, hét ezüst- és öt bronzérmes csapat vehette át az oklevelet, a csapatok többek között a legszebb terítékért, legjobb bárányételért, vagy a legjobb előételért részesültek díjazásban.

A díjazottak:


Arany:
1. Orbaiteleki Ifjúsági Szervezet – egyetlen ificsapat, amely részt vett a versenyen
2. Felsősernáton – legszebb teríték
3. Kézdimartonfalva – legjobb bárányétel
4. Nagyborosnyó – saját készítésű rozskenyér
5. Orbaitelek – saját étlap, legjobb recept
6. Papolc – legjobb gombatokány
7. Zágon – legbőségesebb előétel
8. Csomakőrös – legkomplettebb menü
9. Alsőcsernáton – legszebb terített asztal
10. Túrkeve – legjobb pásztorétel

 

Ezüst:
1. Szörcse – legjobb csirkepaprikás saját készítésű pirospaprikával
2. Ikafalva – legfinomabb töltött káposzta
3. Kovászna I. – legjobb gulyás egytálétel
4. Páké – legfinomabb körömpörkölt
5. Páva – legjobb tejfölös csirke
6. Tamásfalva – legjobb babfőzelék
7. Barátos – legjobb gombás sertéspörkölt

 

Bronz:
1. Lécfalva – legjobb krumplitokány
2. Bita – legfinomabb székelygulyás
3. Kovászna II. Vajnafalva – legjobb disznótokány
4. Kézdivásárhely – legszebb százéves teríték
5. Bereck – egyetlen piknikpecsenye

A főzőversennyel párhuzamosan gyerekfoglalkozások is zajlottak, ahol a csapatjátékok mellett arcfestés is zajlott, a fiúk számára pedig minifoci-bajnokságot szerveztek, amelyben a papolciak negyedikek, Orbaitelek harmadik, ezüstérmes Kovászna II. Vajnafalva és a győztes Szörcse egyes számú csapata lett.

Jelen volt a sepsiszentgyörgyi Bonus Pastor Alapítvány is, amelynek önkéntesei, akik gyógyult alkoholisták, elmesélték, hogyan járták végig az alkoholizmusból kivezető utat. Azt is megtudtuk, hogy az alapítványnak már egy kézdivásárhelyi segítő csoportja is alakult, amelyet nemcsak függők, hanem hozzátartozók is bátran felkereshetnek (további részletek olvashatók a www.bonuspastor.ro oldalon).

A nap során ifjúsági zenekarok fellépései követték egymást, ezek szünetében pedig népi táncokat is lehetett tanulni. A jó hangulatú esemény 17 órakor zárult, a himnuszok eléneklésével.

Berszán Réka, képek: sajto.ro

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.